NB I: Az én csapatom volt a jobb – Hornyák; Márton szerint sok az elhullajtott pont

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.12.15. 22:52
null
Hornyák Zsolt nagyon büszke a csapatára (Fotó: Földi Imre)
A Mol Fehérvár 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 15. fordulójában. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt nagyon boldog volt a sajtótájékoztatón, nem győzte dicsérni a fiait.

„Köszönöm a csapatnak a hozzáállást, példás volt. Jobban megérdemeltük volna a győzelmet, de döntő pillanat volt, amikor az első félidő végén három ziccert is védett a hazai kapus. Ha ott gólt lövünk, akkor a Fehérvár nem tudott volna visszajönni. A második félidőre négy védőre álltak át, ezt nehezen tudtuk felvenni, aztán egyenlítettek. Büszke vagyok a csapatra, mert végig küzdöttünk, emberhátrányban is voltak helyzeteink. Ha van egy kis szerencsénk, Kiss Tamás lövése bemegy, és nyerünk. A meccs vezetésével egyébként nem voltam megelégedve, főleg a párharcok lefújásánál. Kicsit talán többet voltam ideges a kelleténél, ám több olyan döntést éreztem, ami hátrányosan érintette az együttesemet. Nyerhettünk volna, mert ma az én csapatom volt a jobb.”

Nekünk úgy tűnt: Hornyák elégedettebb volt az alakulatával, mint a legutóbbi fordulóban, amikor legyőzték az Újpestet.

„A Fehérvár erősebb csapat, ezért értékesebb ez az eredmény, ez a teljesítmény. Egy erős csapat ellen tudtunk dominálni, és még emberhátrányban is jól játszottunk.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Márton Gábor nem értett egyet kollégájával, szerinte reális eredmény született.

„Bár mindkét gárda eldönthette volna a meccset, egyik sem volt meggyőzőbb a másiknál annyival, hogy győzelmet érdemeljen. Szerintem igazságos eredmény született.”

Kollégánk arra volt kíváncsi, hogy a mérkőzés elején miért maradt el a hazaiaktól megszokott lendületes futball?

„Három napon belül a második meccsünket játszottuk. Próbálok rotálni, ahol tudok, de a játékosok sem gépek. Nem tudom hova tenni az első félidőt. Lassan futballoztunk, könnyű volt ellenünk védekezni, aztán a másodikban tudtunk váltani.”

Megkérdeztük: mennyire fájhat ez a két pont a végelszámolásnál?

„Minden két pont fáj, egyik sem jobban a másiknál. Többször játszottunk peches döntetlent, ez most nem volt az. Sajnos sok az elhullajtott pont...”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–1 (Bamgboye 59., ill. Knezevic 19.)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. Vezette: Bogár
Kiállítva: Mance (79., Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
15 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55