NB I: Mindent megtettünk, de ez nem elég – Rogan

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 22:49
null
Knezevicék (középen) játéka kezd összeállni (Fotó: Árvai Károly)
Továbbra sem tud nyerni az NB I-ben az Újpest, a lila-fehérek a 14. forduló nyitó mérkőzésen 2–1-re kikaptak odahaza a Puskás Akadémiától. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt azt emelte ki: a második félidőben játszotta csapata azt, amit elvárt tőle.

„Az elsőben még pontatlanok és passzívak voltunk, átlagos mérkőzést játszottunk, de a szünet után sokkal jobban kezdtünk. Éreztük, hogy az Újpest kondíciója nem olyan jó, lelassultak, mi meg kihasználtuk ezt. Sok helyzetünk volt, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, megérdemeltük a győzelmet. Köszönöm a csapatomnak a mutatott játékot. Kár, hogy a végén nem tudtunk még egyet lőni, ezzel visszahoztuk az ellenfelet, feleslegesen dramatizáltuk a mérkőzést.”

Kérdésünkre válaszolva hozzátette: az, hogy 4 mérkőzés óta veretlenek, valóban azt mutatja, hogy kilábaltak a hullámvölgyből, ugyanakkor még nem teljesen elégedett.

„Még ennél is több van a csapatban, a második félidő már talán közelített ehhez. Volt ugye egy nehéz időszakunk ebben a bajnokságban, amikor kiestek játékosaink betegség miatt, aztán a csapat nem tudott összeállni. De az Újpest is tudja miről beszélek, ők is érintettek ebben. Sokáig tartott, míg mindenki visszarázódott a rendbe, de most már jövünk vissza, ez a második félidőben látszott igazán.”

Az Újpest vezetőedzője, Predrag Rogan jó meccset látott, ami számukra keserű véget ért.

„Egyetlen pontot sem tudtunk itthon tartani. Amivel elégedett vagyok, az a csapatszellem, ahogy a játékosok küzdöttek, mindent megtettek a sikerért, de ez önmagában még nem elég a döntetlenhez.”

Akkor mégis mi hiányzott? – tettük fel a kérdést.

„Az, hogy mi lőjük az első találatot. Orvosolnunk kell a tizenhatoson belüli védekezést, mert egyik gólnál sem tartották a védők a pozíciójukat. Hihetetlen, hogy amit az elsőnél eljátszottunk, azt a másodiknál is megtettük, így a Puskás Akadémiának nem kellett megerőltetnie magát a találatokért.”

NB I
14. FORDULÓ
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–2
(Onovo 75., ill. Mance 56., Plsek 71.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött. V: Zierkelbach

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik