Honvéd: az AS Románál folytatja a fiatal kapus – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 17:32
null
A 17 éves Megyeri Gábor az idény végéig kölcsönbe került az As Romához (Fotó: Földi Imre)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadta az AS Romának a 17 éves kapusát, Megyeri Gábort. A hírt az olasz együttes a hivatalos Twitter-oldalán erősítette meg, hozzátéve: a többszörös magyar utánpótlás-válogatott kapus először a klub tartalékcsapatában kap lehetőséget a bizonyításra.

 

Megyeri Gábor 2020 februárjának végén kötött profi szerződést a Honvéddal. Azóta a kispestiek NB III-as csapatában, illetve a kooperációs szerződésnek köszönhetően a másodosztályú Siófokban kapott játéklehetőséget.

Az U17-es világbajnokságot is megjárt magyar kapus kéthetes próbajátéka során a szintén Serie A-ban szereplő Fiorentinánál is volt, végül azonban a Romát választotta.

„Amikor először szóba került a lehetőség, akkor nagyon fel sem fogtam még, hogy ez valós lehet, akkor kezdett el tudatosulni bennem, amikor szóltak, hogy utaznom kell, illetve, amikor kint voltam a csapatnál. Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem. Két hetet töltöttem kint, az első héten a Fiorentinánál voltam, míg a második héten a Románál készültem, részükről is komolyabb az érdeklődés, Magyarországon is voltak, hogy megnézzenek. A tervek szerint az első csapattal edzek majd és a Primavera-együttesben fogok védeni, egy évre vettek kölcsön, de ha jól teljesítek, akkor hosszabb távú is lehet a közös munka” – idézi a honvedfc.hu Megyeri Gábort.

A klubhonlap beszámolója szerint a 17 éves kapusnak 2021. június 30-ig szól a római kölcsönszerződése, sikeres együttműködés esetén pedig az AS Roma érvényesítheti a kivásárlási opcióját.

Card

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
21 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
21 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik