NB I: A maximum ezúttal nem volt elég a három ponthoz – Rogan

2020.08.24. 09:21
Hiába helyezett nagy nyomást az Újpest FC az első félidőben a Budafokra, 1–1-es döntetlennel zárult a két csapat első NB I-es találkozója. A mérkőzés után Csizmadia Csaba és Predrag Rogan értékelt. 

Először a vendég Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba mondta el a véleményét a mérkőzésről.Csizmadia Csaba mondta el a véleményét a mérkőzésről.

„Újoncként nagyon értékes pontot szereztünk a nagy múlttal, komoly sikerekkel rendelkező Újpest ellen. Különösen úgy, hogy a mérkőzés elején nagyon nagy nyomást helyeztek ránk, tudtuk is, hogy le fognak támadni. Ugyanazt mondom, mint a Kisvárda elleni meccs után: még szoknunk kell az NB I ritmusát, bizonyos esetekben fel kell ismernünk, hogy vészhelyzet van, és ilyenkor mit lehet csinálni. Sokkal gyorsabban kell gondolkodnunk. Viszont miután az Újpest megszerezte a vezetést, nem adtuk fel, tovább tettük a dolgunkat, így büszke vagyok és elégedett az egy ponttal.”

A Nemzeti Sport kérdésére külön kitért Zsóri Dánielre, aki a 63. percben csereként állt be, majd kiharcolt egy szabadrúgást, amelyet értékesített is. A végjátékban viszont kiállították.

„Nem bánom, hogy a felkészülési meccseken nyújtott jó teljesítménye ellenére Zsóri nem volt kezdő – felelte Csizmadia. – A posztján meg kell küzdenie Kovács Dáviddal, aki tavaly gólkirály volt az NB II-ben. Dani olyan állapotban érkezett hozzánk a nyáron, hogy az önbizalma sem volt a topon. Szeretnénk felépíteni, ehhez meg fogja kapni a lehetőséget. Ha a hozzáállása változatlan lesz, és olyan gólokat lő, mint az Újpestnek, akkor idővel biztosan a kezdőben számítok rá. Egyébként az sem lesz váratlan, ha mind a ketten a pályán lesznek, hiszen Dávid szélsőt is tud játszani.”

Predrag Rogan, az Újpest FC vezetőedzője a következőket mondta:

„Valóban nagy volt a különség a két félidő között, s bár a másodikban is mi irányítottunk, egyetlen egy veszélyes lövése mégis volt az ellenfelünknek: az a csodálatos szabadrúgásgól. A játékosaimnak nem róhatok fel semmit, úgy érzem, kiadták magukból a maximumot, de ez ma nem volt elég ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Még több fegyelemre, még több türelemre van szükség, és a területvesztést is jobban kordában kell tartani, mert ez vezetett a szabadrúgáshoz, és aztán az egyenlítő gólhoz. Elvesztettünk két pontot? Igen, de nem érzem még annyira veszélyesnek a dolgot, hiszen éppen csak elkezdtük a bajnokságot.”

Hozzátette, különösebben nem lepte meg, hogy a Budafok a kezdeti nyomás alól felszabadulva felvette a ritmust az Újpesttel, mert ezt látta a Kisvárda elleni találkozóján is.

A Nemzeti Sport kérdésére arról is beszélt, hogy mi az oka Simon Krisztián szárnyalásának a kezei alatt, hiszen a lilák csapatkapitánya az eddigi két meccs alatt három gólt szerzett.

„Igazából ezt tőle kellene megkérdezni – válaszolta Rogan. – Véleményem szerint támogatásra, több bizalomra volt szüksége, amelyet én megadtam neki. De nemcsak benne hiszek, hanem az összes játékosomban, kölcsönös tisztelet jellemzi a kapcsolatunkat. Talán Krisztiánnak erre a lelki fröccsre, erre a támaszra volt szüksége.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Újpest FC–Budafoki MTE 1–1 (1–0)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,2861néző.Vezette:Zierkelbach
Gólszerző:Simon K. (35.), ill. Zsóri (69.)
Kiállítva:Risztevszki (95.), ill. Zsóri (95.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest211–4–2+24
2. Újpest FC211–3–2+14
Budafoki MTE211–3–2+14
4. Diósgyőri VTK11––2–1+13
5. Zalaegerszegi TE2–2–4–4 02
Mol Fehérvár2–2–4–4 02
7. Ferencvárosi TC1–1–1–1 01
8. Paksi FC2–112–3–11
Mezőkövesd2–112–3–11
10. Puskás Akadémia0–––0–0 00
11. Kisvárda1––11–2–10
12. Budapest Honvéd1––11–3–20
NB I, 2020–2021, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–ZTE 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion2018Solymosi Péter
MTK–Budapest Honvéd 3–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion3199Pillók Ádám
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó3231
Karakó Ferenc
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
Újpest–Budafok 1–1
Budapest,Szusza Ferenc Stadion2861Zierkelbach Péter
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
20.00:Kisvárda–Puskás AkadémiaKisvárda,Várkerti Stadion
A FERENCVÁROS–DVTK BAJNOKIT ELHALASZTOTTÁK!
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17