NB I: a Budafok bejelentette Zsóri Dániel szerződtetését

R. B.R. B.
2020.07.01. 17:30
null
Zsóri Dániel kölcsönben a Budafoknál folytatja (Fotó: Tumbász Hédi)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a Puskás-díjas Zsóri Dániel a Mol Fehérvártól kölcsönbe az élvonalba feljutó Budafoki MTE-be igazolt.

A 19 éves, Puskás-díjas támadó tavaly szeptemberben írt alá a Mol Fehérvárhoz, ám nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba, ősszel csupán öt bajnokin kapott lehetőséget, így a klubnál úgy döntöttek, hogy az idény elején bevezetett kooperációs kölcsön nyújtotta lehetőséggel élve Zsóri Dániel tavasszal a Budaörsben is pályára léphet. A másodosztályú együttesben négy alkalommal kapott lehetőséget, és egy gólt szerzett.

„Zsóri Dániel érkezésével tovább erősítjük a konkurenciaharcot a támadósorban. Fiatal kora ellenére Dani már bizonyított néhány NB I-es mérkőzésen, bízunk benne, hogy Budafokon tovább fejlődik majd” – idézi a budafokimte.hu Oláh Lórántot, a fővárosi klub sportigazgatóját.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár – szabadon igazolhatóként), Oláh Bálint (Mezőkövesd – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (DVTK – onnan Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE), Tamás Krisztián (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Futács Márkó (Bp. Honvéd), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00