Mezőkövesd: három játékossal erősítettek – hivatalos

2020.07.17. 15:12
null
Berecz Zsombor a kölcsön után végleg a Mezőkövesdé lett (Fotó: Dömötör Csaba)
Három futballista szerződtetését jelentette be a Mezőkövesd: Berecz Zsombor, Danilo Rjabenko és Jagodics Márk is a matyóföldieket erősíti a következő három év során.

A másodosztályú Szombathelyi Haladástól távozó Jagodics érkezéséről az NB II-es klub közleménye alapjánkorábban beszámoltunk. A 28 esztendős középhátvéd gyermekkora óta a Haladás labdarúgója volt. Jagodics a Haladás színeiben több mint 160 tétmérkőzésen lépett pályára, ebből csaknem 120 alkalommal az első osztályban.

Berecz Zsombor – aki a mögöttünk hagyott idényt már kölcsönben Mezőkövesden töltötte – a Mol Fehérvártól érkezik, immár végleg. A 24 éves középpályás a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült a legutóbbi idény válogatottjába.

Danilo Rjabenkóval
februárban fél plusz három éves szerződést kötött a Kövesd – mivel a felek elégedettek voltak, a hároméves opció életbe lépett. Az ukrán kapuson kívül Jagodics és Berecz is hároméves kontraktusban állapodott meg a klubbal.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Dino Besirovic (bosnyák, Hajduk Split – Horvátország, kölcsön után végleg), Jagodics Márk (Haladás),
Berecz Zsombor (Mol Fehérvár, kölcsön után végleg), Danilo Rjabenko (ukrán, DF Pomir – Tádzsikisztán – opcióval végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Földi Botond
(Dorog, ?), Matija Katanec (horvát, ZTE FC, ?), Novák Csanád (Szolnoki MÁV FC, ?), Tóth Máté (Szeged-Csanád GA, ?), Varjas Zoltán (szlovákiai, FC Komarno – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár), Oláh Bálint (Budafok, kölcsön után végleg), Pekár László (Vasas FC), Sajbán Máté (Paks, kölcsön után végleg), Sajbán Miklós (Budaörs, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Silye Erik (Ferencváros, onnan Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dragóner Filip (ZTE, MTK, Haladás)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
13 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
17 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39