DVTK: három év után távozik a 25 éves középpályás – hivatalos

R. B.R. B.
2020.06.29. 13:40
null
Tóth Barnabás távozik a DVTK-tól (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
A Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, elhagyja a klubot Tóth Barnabás, aki a tavasszal kölcsönben az NB II-es Tiszakécskében futballozott.

A 25 éves középpályás 2017 nyarán a Váctól szerződött a DVTK-hoz, amelynek színeiben összesen 25 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban.

A 2019–2020-as idényben három meccsen játszott az NB I-ben, januárban kölcsönbe a másodosztályú Tiszakécskéhez került, amelyben öt bajnoki találkozón kapott lehetőséget (az MLSZ adatbankja szerint Tóth Barnabás ebben az idényben négy bajnoki osztályban is pályára lépett: az őszi szezonban a DVTK játékosaként az NB I-ben és a diósgyőriek második csapatával az NB III-ban, míg tavasszal a Tiszakécske labdarúgójaként az NB II-ben, valamint a kécskeiek tartalékcsapatával a megyei I. osztályban – a szerk.).

A miskolci klub egyben azt is közölte, az NB III-as tartalékcsapathoz tartozó Bánhegyi Donát, Boros Gábor, Mertse Ábel, Óvári Zsolt és Ternován Patrik egyaránt távozik a klubtól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Hegedűs János (Puskás Akadémia – szabadon igazolhatóként), Gheorghe Grozav (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Boros Gábor (?), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható), Óvári Zsolt (?), Ternován Patrik (?),Tóth Barnabás (tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, átadólistára került)

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
10 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik