Újpest: „Elég volt a harcból!” – Duchatelet videóban üzent az UTE-nak

R. B.R. B.
2020.05.22. 11:39
null
Roderick Duchatelet véget vetne a harcnak Újpesten (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC fontos videót tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán. A felvételen Roderick Duchatelet, a klub belga tulajdonosa az anyaegyesületnek, vagyis az Újpesti Torna Egyletnek üzent. Duchatelet befejezné a harcot, pontot tenne a címerbotrány végére, s egyesítené az újpesti utánpótlást.

A pénteken megjelent videóban az újpesti futballklubot 2011-ben megvásároló Roderick Duchatelet elmesélte, mi vezetett oda, hogy 2014-ben saját utánpótlás kiépítésébe kezdett, majd 2017 nyarán új címert jelentett be.

Duchatelet állítja, az UTE képtelen volt minőségi játékosokat kinevelni a felnőttcsapat számára a – belga klubvezető szerinti – milliárdos támogatás ellenére. Az Újpest FC tulajdonosa azt mondta, felajánlották az anyaegyesületnek, hogy átveszik az ifjúsági korosztályok (U15, U17, U19) képzését, ám az UTE nem volt nyitott erre a megoldásra. Duchatelet-nek akkor lett elege, amikor az UTE korosztályos gárdái kiestek az első osztályból.

Az újpesti tulajdonos a saját utánpótlás eredményének tekinti, hogy az NB I-es csapattal készül Máté Zsolt, Csongvai Áron és Katona Mátyás – igaz, utóbbi tétmeccsen még nem mutatkozott be Nebojsa Vignjevics együttesében. Duchatelet hangsúlyozta, hogy az UTE-val ellentétben az Újpest FC utánpótlását ő finanszírozza.

Duchatelet elismerte, nem volt jó ötlet megváltoztatni a futballklub címerét, ezért elnézést kér a szurkolóktól, ám a változtatással ki akartak állni egy ügy mellett.

Az FC-t irányító üzletember hozzátette, jelenleg nincs egység Újpesten, emiatt nincs támogatottsága sem az újpesti labdarúgásnak. Duchatelet szerint az UTE-nak és az Újpest FC-nek egyesítenie kellene az erőiket, hogy minőségi magyar játékosokat neveljenek.

Duchatelet végül üzent Őze Istvánnak, az UTE klubigazgatójának. Arra kérte az anyaegyesület vezetőjét, hogy vessenek véget a harcnak, mert ez csak ront a helyzeten. Duchatelet ismét utalt arra, felajánlották Őzének, hogy átlátható pénzügyi háttérrel ötven-ötven százalékban együtt irányítsák az újpesti utánpótlásképzést – a hagyományos UTE-címer égisze alatt. Duchatelet azt mondta, ha ez az egyezség létrejön, kész a felnőttcsapatot ismét a régi címerrel ellátott felszerelésekben versenyeztetni.

A belga tulajdonos úgy véli, a szurkolóknak tartozik felelősséggel, nem pedig egy – ahogy ő fogalmazott – kétes szervezetnek. Duchatelet szerint az UTE hozzáállása miatt nem a hagyományos címert viselik napjainkban az újpesti labdarúgók. Szerinte Őze István miatt szakadt ketté az újpesti labdarúgás. Duchatelet zárásként azt kérte az Újpest család tagjaitól, segítsenek egyesíteni a futballt a szép jövő reményében.

Legfrissebb hírek

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Már most több mint 7500 jegy elkelt az Újpest–Ferencváros derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 18:16

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Kilenc gól a Szuszában! A parádézó Újpest ötgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 21:52

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 09:54

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 16:50

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 12:00

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13
Ezek is érdekelhetik