Kisvárda: Biztosra veszem, néhány labdarúgó elkapja a vírust – Révész Attila

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 11:31
null
Az FTC és a Kisvárda következő találkozásakor, a 29. fordulóban már nem biztos, hogy sor kerül ilyen közeli beszélgetésre Révérsz Attila (balra) és a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov között (Fotó: Tumbász Hédi)
Az NB I-es csapatnál nem bánnák, ha az MLSZ anyagi segítséget nyújtana a közelgő mérkőzések megrendezéséhez, melyek 30-35 millió forintos terhet jelentenek az egyesületeknek. Révész Attila sportigazgató attól tart, mi van, ha mind a két kapusa elkapja a vírust.



– Hétfő este óta tudjuk, ha zárt kapuk mögött is, de még ebben a hónapban folytatódik az NB I. Ilyen döntésre számított az MLSZ elnökségétől?

– Csányi Sándor elnök, valamint a klubvezetők korábban többször egyeztettek, éppen ezért tudtuk, amint a kormány megadja az engedélyt, jönnek a mérkőzések. Persze nagy a felelősség, aggódunk és kételyeink is vannak, de a játékosokon látom, játszani akarnak. Pszichésen teljesen más állapotba kerültek, hiszen most már tudják, mikor folytatódik a bajnokság.

– Az idény elején nyolc bajnokit két hónap alatt játszottak le a csapatok, most egy hónap alatt kell ugyanennyit. Mekkora szakmai kihívás ez?
– Erre nem lesznek felkészülve a labdarúgók. Ha korábban szerda-szombat ritmusban futballoztunk, láttuk, fáradtan egy jobb játékos gyengébb teljesítményt nyújt, mint a kevésbé jó képességű társa, éppen ezért fontos szerepe lesz a rotálásnak. Valamennyi kerettag megkapja a lehetőséget a bizonyításra, a fiatalok is lehetőséghez juthatnak. Hogy ez az eredményesség rovására mehet? Biztos vagyok benne, a Kisvárda a következő bajnoki évadban is NB I-es lesz!

– A járványügyi előírások milyen terheket rónak a klubra?
– E tekintetben már kaptunk tájékoztatót, de várunk hivatalos nyilatkozatot is az MLSZ-től. Technikailag sem egyszerű az előírások kivitelezése, arról nem is szólva, hogy harminc-harmincöt millió forintos terhet jelent a klubnak, és ez bizony nem volt betervezve a költségvetésünkbe. Jó lenne, ha a szövetség valamilyen módon támogatná ennek finanszírozását.

– Biztos benne, hogy május harmincadikán lesz Kisvárda–Újpest mérkőzés?
– Az egészségügyi helyzet nyilván felülírhatja ezt az elképzelést, de most kellett döntést hozni. Biztosra veszem, néhány labdarúgó elkapja a vírust, őket nyilván el kell különíteni, de mi van, ha öt kerettag lesz beteg? Vagy ha esetleg éppen a két kapusunk betegszik meg? Biztos vagyok benne, ha ez bekövetkezik, az MLSZ újratervezi a folytatást.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
20 órája

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Megoperálták a Kisvárda középpályását

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 11:10

Révész Attila marad a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 15:56

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40
Ezek is érdekelhetik