NB I: a Diósgyőr is megkezdi a kis csoportos edzéseket

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 19:28
null
A DVTK játékosai a stadionban kezdik újra a közös munkát (Fotó: Földi Imre)
Április 29-től a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata is átáll a közös, kis csoportos edzésekre az eddigi egyéni tréningekről – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

 

A játékosok azután vehetnek részt a csoportos foglalkozásokon, hogy az egészségügyi stáb tagjai tesztelték őket. Az edzések egyelőre zárt kapusak lesznek, és az edzőközpont helyett a DVTK stadionjában gyakorolnak majd a futballisták. A kapusok Andrusch József vezetésével már korábban elkezdték a közös munkát.

Már maga a koronavírus-járvány miatt történt felfüggesztés is olyan helyzetet idézett elő, amivel senki sem találkozott, és ahogy egyre valószínűbb a folytatás, úgy szembesülünk azzal a ténnyel, hogy korábban soha senki sem járt hasonló cipőben – idézi a klubhonlap Benczés Miklóst, a DVTK sportigazgatóját. – Ezzel együtt fel kell készíteni a csapatot, ami minden szempontból nagy kihívás.”

„Mi úgy számolunk, hogy már május 23-ától vagy 27-től jöhet a folytatás. Persze a helyzet rendkívül képlékeny, de szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a folytatásra, még ha az esetleg egy-két héttel későbbre is tolódik. Eddig tartott az egyéni felkészülés, április 29-én, szerdán a DVTK kis csoportos foglalkozásokkal folytatja a felkészülést a bajnokság újraindulására. Elsődlegesen szem előtt tartjuk a törvényi előírásokat és az egészségügyi ajánlások betartását. A keret tagjai naponta három időpontban lépnek gyepre, és ott is több csoportban dolgoznak a fertőzésveszély minimalizálása érdekében.”

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó-szövetség pénteken bejelentette, hogy ahhoz képest, hogy a kormány feloldja a koronavírus-járvány miatt meghozott tilalmakat, a rendelet megjelenésétől számított 20. nap utáni szerdán vagy szombaton újraindítja az UEFA nemzetközi sorozataira kvalifikáló bajnokságokat, köztük az NB I-et is.

Korábban az NB I-es csapatok közül a Ferencváros, a Zalaegerszeg, a Kisvárda, a Mezőkövesd, a Debrecen, a Honvéd és a Kaposvár kezdte meg a munkát kisebb csoportokban.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
20 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
23 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik