Paks: jól halad az Újpest ellen arccsonttörést szenvedő Szakály felépülése

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 11:56
null
Szakály Dénes arca jó ütemben javul (Fotó: Dömötör Csaba)
Szakály Dénes március 14-én szenvedett járomcsonttörést, miután az eddigi utolsó NB I-es fordulóban összeütközött az újpestiek kapusával. A labdarúgót két nappal később sikeresen megműtötték, és a beavatkozás során lemezek segítsége nélkül a helyére tudták tenni a törött csontot.

 

„Az orvosom alaposan megvizsgált, majd megállapította, minden a legnagyobb rendben van, minden csont a helyén – kezdte Szakály Dénes a paksifc.hu-nak. Az elmúlt egy hétben nem mozdult el semmi, valamint a duzzanat is leapadt. Fontos, hogy mostantól erősítenem kell, tehát erőltetnem kell a rágást, ami ugye épp ellenkezője az eddigieknek.”

Persze az ütésekre továbbra is oda kell figyelnem, és nem aludhatok még a bal oldalamon. További jó hír, hogy a hétvége felé elkezdhetem a mozgást, nyilvánvalóan még nem végezhetem azt a programot, amit a többiek kaptak, de kocoghatok, úszhatok, biciklizhetek. Nagyjából minden jó, ahol nincs rázkódás, aztán fokozatosan egyre többet vállalhatok” – tekintett előre a labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
3 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
15 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
17 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
20 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:19

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00
Ezek is érdekelhetik