NB I: „Örülnénk, ha nem csak a Ferencváros ellen jönnének ki ennyien”

D. Á.D. Á.
2020.03.08. 12:27
Miután a labdarúgó NB I-ben a ZTE FC hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el a Ferencváros ellen, Radó András támadó és Demjén Patrik kapus beszélt a találkozóról.

„Volt még egy-két kétes szituáció, aminél nem a mi javunkra döntöttek. Ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink – igaz a Fradinak is –, összességében kicsit ikszes meccs volt. Ennek ellenére több helyzetünk volt, mint a Ferencvárosnak” – mondta Radó András.

A 26 éves futballista szerint hiába játszottak jobban, a döntetlennel elégedettek lehetnek, ebből tudnak építkezni a jövőben.

„Mégiscsak a Ferencváros ellen játszottunk, a döntetlen semmiképp sem nevezhető negatív eredménynek. Bravúrnak számít az egy pont megszerzése, még úgy is, hogy megnyerhettük volna mérkőzést” – folytatta a ZTE támadója.

„A hangulat varázslatos volt, örülnénk, ha nem csak az FTC ellen jönnének ki ennyien, akkor talán nekünk is könnyebb dolgunk lenne” tette hozzá Radó.

A ZTE kapusa, Demjén Patrik is nyilatkozott az NSO Tv-nek.

„Úgy gondolom, az edző általi impulzus sokat lendített a csapaton. Hátul masszívabbak vagyunk, elöl bátrabban merünk futballozni. Most azt lehet mondani, hogy végre elkaptunk egy jó szériát” – mondta Demjén.

A fiatal kapus szerint a játékvezető kétes döntései ellenére be kellett volna lőniük a helyzeteiket, s három ponttal kellett volna a ZTE-nek elhagynia a pályát.

NB I, 2019–2020, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paksi FC–Bp. Honvéd 0–0
Paks, Paksi FC StadionSolymosi Péter
1379
Kaposvár–Mezőkövesd 0–4Kaposvár, Rákóczi StadionCsonka Bence
1011
Diósgyőri VTK–Újpest FC 2–1
Miskolc, DVTK StadionErdős József
8376
Debreceni VSC–Kisvárda 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs
2850
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC 1–4
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
2015
ZTE FC–Ferencváros 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna Karakó Ferenc
8748
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 39–19 +20 50
2. Mol Fehérvár FC 24 15 4 5 46–22 +24 49
3. Mezőkövesd Zsóry FC 24 13 5 6 37–21 +16 44
4. Puskás Akadémia FC 24 10 8 6 39–31 +8 38
5. Diósgyőri VTK 24 11 3 10 34–32 +2 36
6. Budapest Honvéd 24 9 7 8 24–27 –3 34
7. Debreceni VSC 23 9 3 11 36–41 –5 30
8. Kisvárda 24 8 4 12 30–35 –5 28
9. Újpest FC 23 8 4 11 30–36 –6 28
10. Paksi FC 24 8 3 13 29–41 –12 27
11. Zalaegerszegi TE FC 24 6 7 11 31–37 –6 25
12. Kaposvári Rákóczi FC 24 3 1 20 19–52 –33 10
Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35