Honvéd: Bernd Storck is szóba került, mint Sannino utódja

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 08:50
null
Bernd Storck neve is szóba került Kispesten (Fotó: AFP)
A korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck neve is szóba került Kispesten, ám egyelőre nem tudni, ki veszi át a csapat irányítását a csütörtökön távozó Giuseppe Sanninótól.


Új névvel bővült a Honvéd lehetséges vezetőedzőinek listája, az illető ráadásul otthonosan mozog a hazai futballközegben.

A kispestiektől csütörtökön közös megegyezéssel távozó Giuseppe Sannino utódját egyelőre nem nevezte meg a klub, ám pénteki számunkban jeleztük, Horváth Ferenc lehet a befutó. A legutóbb a Haladásnál dolgozó szakvezető továbbra is képben van, jóllehet információnk szerint a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck is a vezetőség célkeresztjébe került. Az 57 esztendős német szakember visszatérése kétségkívül a tavasz egyik legnagyobb dobását jelentené, ám konkrét lépések egyelőre nem történtek az ügyben.

A magyar válogatottat 2015 és 2017 között irányító edző jelenleg a magyarnál lényegesen erősebb belga élvonalban dolgozik, s a munkájára aligha lehet panasz a Cercle Bruges-nél. Az Eppel Mártont is a soraiban tudó együttes kispadjára tavaly októberben ült le, amikor a biztos bentmaradást jelentő pozíció kilencpontos távolságra volt. Aztán a német szakember szárnyakat adott a csapatnak, amely az alapszakasz hajrájában sorozatban négy bajnokit nyert meg, és ezzel már márciusban biztossá vált, hogy a következő idényt is az élvonalban kezdi.

Ezek után meglepő lenne, ha éppen most térne vissza Magyarországra, ugyanakkor érdemes megjegyezni, a jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonlít az előző idényben tapasztalthoz. A korábbi magyar kapitány 2018 szeptemberében szintén reménytelen helyzetben vette át a hat forduló után nulla ponttal álló belga élvonalbeli Excel Mouscront, majd miután bent tartotta az együttest, nem hosszabbította meg szerződését. A jó szereplés tehát nem garancia a maradásra, ezzel együtt a Honvéd vezetőinek mindent be kell vetniük, ha valóban vele képzelik el a jövőt.

A másik jelölt, Horváth Ferenc érkezése kevésbé számítana meglepetésnek, elvégre szintén jól ismeri a magyar mezőnyt, jelenleg nincs csapata, és aligha érheti meglepetés az NB I-ben: európai porondért versenyben lévő együttest éppúgy irányított, mint kiesés ellen küzdő csapatot. Egyelőre nem tudni, a vezetőség mikor nevezi meg az új trénert, ám a kiválasztásban vélhetően Urbányi Istvánnak is nagy szerepe lesz, akit a napokban hivatalosan is bejelenthetnek a klubnál mint új sportigazgatót.

Mindenesetre a labdarúgók továbbra is egyéni edzésterv alapján készülnek, a hivatalos bejelentésig a néhány meccsre márciusban ideiglenesen beugró Pisont István felel az első csapat szakmai munkájáért.

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik