Ciao, őrült! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2020.03.19. 22:34

Amikor hat forduló után öt vereséggel kieső helyen állt a Budapest Honvéd futballcsapata az NB I-ben, magam védtem meg ugyanilyen jegyzetben a kispestiek nyáron kinevezett olasz vezetőedzőjét, Giuseppe Sanninót, aki maga is úgy fogalmazott azokban a napokban: a bőröndje már bekészítve áll a szobájában. Azzal érveltem akkor, szeptember közepén, hogy a korábban már a Serie A-ban is bizonyító tréner minden addigi eredménytelenség dacára nem kutyaütő kókler, és jár neki idő a bizonyításra, holott akkor már szinte minden Honvéd-drukker legszívesebben a hátát nézte volna. De lám, a következő fordulóban Sannino csapata idegenben győzte le a második helyen álló Mezőkövesdet, és hétmeccses veretlenségi sorozatot kezdett, amelyben hat győzelem és egy döntetlen volt a mérlege, az a döntetlen is a címvédő és listavezető Ferencváros ellen született. Hamarosan a bajnokság legjobban védekező csapatává tette a Honvédot, amely a kiesőzónából átugrott a felsőházba, és már a dobogó sem tűnt elérhetetlennek. Ráadásul azóta a Magyar Kupában is bejutott a legjobb négy közé.

Most mégis menesztették az olasz edzőt. Kedvem volna megint megvédeni – de nem tehetem, mert nincsenek érveim. Amint a Honvéd vezetőségének választása nem volt.

Rossz edző Giuseppe Sannino? Nem. Rosszabb edző, mint amilyennek tartottam? Nem hinném. Fegyelmezetlen, öntörvényű ember? Igen. No de ennyire? Sajnos igen.

A bajnoki meccsek csaknem harmadán nem ülhetett csapata kispadján, mert eltiltották heves, délies vérmérséklete miatt, vagy éppen karanténba kellett vonulnia, mert miközben Észak-Olaszországban már tarolt a koronavírus, lazán hazautazott rokonlátogatóba. Egy profi sportklubnál ez nem működik, világos, és ahol a kapitány így viszonyul a fegyelemhez, ott nem csoda, hogy az elmúlt fordulókban már a „matrózokon” is megjelentek a szétesés jelei.

Távozik, de azt azért nem lehet mondani, hogy nyom nélkül. Sohasem láttam még olyat, mint a Zalaegerszeg elleni találkozón, amikor az edző azért kapott sárga lapot, mert meccs közben a pályára szaladt, hogy megölelgesse a tizenegyest kiharcoló játékosát.

Ciao, Giuseppe, te őrült!

Nekem hiányzol majd.

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
4 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53
Ezek is érdekelhetik