Ki kopog? – Deák Zsigmond jegyzete

Dárdai Pál: „Itt is, ott is értékelik, hogy amit ígértem, betartottam”. Lars Windhorst: „Klinsmann sokat veszített a szavahihetőségéből”.

Az interjúja alapján egyáltalán nem kényszerszüneten, hanem pihentető fizetett szabadságon lévő magyar futballtréner magáról mondja, amit mond, de nehéz vele vitatkozni, s nem is akarunk. Sőt, vele együtt örülünk, hogy itthon és Berlinben egyaránt megőrizte hitelességét, függetlenül attól, hogy négy és fél év után a nyáron ott kellett hagynia a Hertha vezetőedzői posztját. Nem sérült tehát a szavahihetősége, ellentétben a nagy hirtelen távozó egykori német klasszissal, akinek a klub újdonsült főtámogatója szúrt oda egyet, megjegyzem, abszolút jogosan.

Jürgen Klinsmann tehát balra el, de egyelőre Dárdai sem jön jobbról, legalábbis állítása szerint erről még senki sem beszélt vele a Hertha felső vezetőségéből. Ő és a másik berlini magyar edző, Petry Zsolt szakmai szempontból mindenképpen nyert a mostani berlini ügyön. Előbbi – noha elmondása szerint nem vágyik rá – megmentő lehet, de a kudarcért felelős semmiképp, másikuk pedig már vissza is tért az első csapat kapusai mellé rövid száműzetése után (ami mögött a Klinsmann és közte korábban kialakult fagyos viszony állt). S nyilván nem azért, mert a német fővárosban annyira szeretnek minket, magyarokat, hanem a munkájuknak, habitusuknak, szakmai tudásuknak, hitelüknek köszönhetően.

Foglalkozástól függetlenül jó ezt tapasztalni a világ bármely táján sikereket arató honfitársainkról, tudósokról, zenészekről, bárkiről, ám ilyenkor előugrik a kisördög, hogy miért nem itthon aratják le ezt a bizonyos elismerést. Nos, többek között azért, mert nehezen hihető, hogy egy hazai klub vagy épp a futballszövetség a bevált, de az eredmények szorításában elfáradó szakvezetőt pihentesse, megtartsa magának, fizesse, s majd (gondolom) a kellő pillanatban újra elővegye és arra a posztra tegye, amelyen megint bizonyíthatja rátermettségét.

Persze semmi sem zárja ki, hogy a Hertha helyett esetleg az MLSZ vezetői kopogtassanak Dárdai Pál berlini ajtaján (mondjuk, szakmai igazgatót keresve, ha már az egyelőre hozzá hasonlóan „pihentetett” átfogó koncepciót többedmagával ő dolgozta ki), ám erre nem fogadnék nagyobb tételben. Maga Dárdai kényelmesen kivár, neki a legkevésbé sürgős. S róla nehezen gondolnám, hogy a feltöltődésből Berlin vagy Budapest helyett, mondjuk, a mesés Közel-Keletre távozik.

Hiszen nem ezt ígérte.