DVTK: szerződést bontottak vele, de edzésre még járhat

Vágólapra másolva!
2020.02.21. 18:33
A magyar átigazolási időszak vége előtt közös megegyezéssel szerződést bontott egymással Szabó Bence és a DVTK – adta hírül hivatalos honlapján a diósgyőri labdarúgóklub. Benczés Miklós, a klub sportigazgatója elárulta, amíg a 22 esztendős középpályás nem talál magának új csapatot, addig részt vehet a tartalékcsapat edzésein.

„Szabó Bence kiváló képességű labdarúgó, aki nagyon sokat tett azért, hogy a DVTK ebben az idényben is a legmagasabb osztályban szerepelhessen – idézi Benczés Miklóst, a DVTK sportigazgatóját a klub hivatalos honlapja. – Örültünk volna, ha Zsolnai Richárdhoz és Tóth Barnabáshoz hasonlóan számára is sikerül csapatot találnunk, erre azonban sajnos nem került sor. A legutóbbi időszakban az NB III-as csapat tagja volt, de így nem volt esélye bekerülni az U21-es válogatottba. A DVTK nem szeretett volna a további fejlődésének útjába állni, így közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Bence szabadon igazolható. Mivel emberileg is nagyon értékes játékos, és kiváló a kapcsolata a klubbal, valamint Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője továbbra is számít a játékára, úgy egyeztünk meg, hogy amíg nem talál új klubot, addig a tartalékcsapatunk edzéseit látogathatja, és – hogy játékban maradjon – a felkészülési meccseken is pályára léphet.”„Szabó Bence kiváló képességű labdarúgó, aki nagyon sokat tett azért, hogy a DVTK ebben az idényben is a legmagasabb osztályban szerepelhessen – idézi Benczés Miklóst, a DVTK sportigazgatóját a klub hivatalos honlapja. – Örültünk volna, ha Zsolnai Richárdhoz és Tóth Barnabáshoz hasonlóan számára is sikerül csapatot találnunk, erre azonban sajnos nem került sor. A legutóbbi időszakban az NB III-as csapat tagja volt, de így nem volt esélye bekerülni az U21-es válogatottba. A DVTK nem szeretett volna a további fejlődésének útjába állni, így közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Bence szabadon igazolható. Mivel emberileg is nagyon értékes játékos, és kiváló a kapcsolata a klubbal, valamint Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője továbbra is számít a játékára, úgy egyeztünk meg, hogy amíg nem talál új klubot, addig a tartalékcsapatunk edzéseit látogathatja, és – hogy játékban maradjon – a felkészülési meccseken is pályára léphet.”

Szabó Bence a jelenlegi idényben nyolc NB I-es és öt NB III-as mérkőzésen lépett pályára a DVTK színeiben, az élvonalban viszont csak kétszer kezdett, de akkor sem játszotta végig a találkozókat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
A nyáron érkezik, de már bejelentették:
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek:

Távozók: Bacsa Patrik (Újpest FC), Martin Juhar (szlovák), Branko Mihajlovics (szerb, FK Macsva Sabac – Szerbia), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK Budapest), Szabó Bence (?), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: Tóth Barnabás (Tiszakécske), Zsolnai Richárd (Budafoki MTE). Kooperációs kölcsön (Kazincbarcika): Farkas Marcell, Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél, Tóth Borisz
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
21 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16
Ezek is érdekelhetik