Paks: Fejest, Remilit és Simont felmentették az edzések látogatása alól

Vágólapra másolva!
2020.01.05. 18:34
null
Pakson elkezdődött a felkészülés (Fotó: paksifc.hu)
A rövid téli pihenőt követően a Paksi FC játékosai pénteken és szombaton orvosi vizsgálatokon vettek részt, majd vasárnap kora délután kellett megjelenniük először edzésen is, kivéve a Fejes András, Remili Mohamed, Simon Ádám triónak – rájuk nem számít a jövőben a klub.

 

A paksifc.hu beszámolója szerint vasárnap 14.00 órakor volt jelenése a tolnai csapat játékosainak a 2020-as esztendő első tréningjén, amely Haraszti Zsoltügyvezető és Osztermájer Gáborvezetőedző idényindító beszédét követően kezdődött. A jövő szerdán induló törökországi edzőtáborig minden nap tréningezik a csapat.

Becsülettel végigcsináltuk a szünetre kapott edzéstervet, hogy a rövidke felkészülés ne az erőnlét visszanyerésével teljen. A mai nappal pedig ismét belevágtunk a közepébe, garantált, hogy mindenki azért dolgozik majd, hogy szebb és sikerekkel teljes tavaszt produkáljunk” idézi a felkészülés kapcsán a Paksi FC honlapja a csapat védőjét,Osváth Attilát.

Fejes Andrást,Remili MohamedetésSimon Ádámota klubvezetőség és a szakmai stáb felmentette az edzéslátogatások alól, így ők az első tréningen nem vettek részt, de a Nemzeti Sport értesülései szerint rajtuk kívül is lehetnek távozói az NB I 10. helyén telelő csapatnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fejes András, Remili Mohamed, Simon András

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik