Kisvárda: aláírta szerződését a kozármislenyi gólvágó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 13:42
Aláírta szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárdánál Jelena Richárd – tudatta a szabolcsi egyesület hivatalos honlapján. Ahogy arról már beszámoltunk, a támadó klubváltását már napokkal ezelőtt bejelentették.

Az 1998-as születésű játékos a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be a hazai élvonalban, majd megfordult Pakson, Csákváron, Zalaegerszegen és Mosonmagyaróváron. A nyáron írt alá a Kozármislenyhez, amelynek színeiben az ősszel tizennégy NB III-as bajnoki mérkőzésen összesen 12 gólt szerzett.

A Magyar Kupában Jelena remekül játszott a Kisvárda elleni találkozón, amelyen pazar szabadrúgásgóllal egyenlített, a 90. percben, 1–2-es állásnál azonban kihagyott egy tizenegyest. A Kisvárda ezen a kupameccsen figyelt fel a támadóra, akit az őszi szezon végén megkeresett. Jelena megfelelt a próbajátékon, így a Kisvárdához igazolt, s elutazott új csapatával az egyiptomi edzőtáborba – az első két felkészülési mérkőzésen egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett.

A szabolcsiak közleménye szerint pénteken alá is írta szerződését, így már hivatalosan is a Kisvárda futballistája.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Fernando Viana (Fernando Viana Jardim Silva, brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE Boriszov – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (Anderson da Silveira Ribeiro, brazil), Felipe (Luiz Felipe Ventura dos Santos, brazil, visszavonul), Hugo Seco (Hugo André Rodrigues Seco, portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)
Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
16 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
18 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
23 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik