Felkészülés: második egyiptomi meccsén is győzött a Kisvárda

2020.01.13. 16:29
null
Győzelemmel zárta az edzőtábort a Kisvárda (Fotó: kisvardafc.hu)
Hétfő délután lejátszotta második, utolsó felkészülési mérkőzését is az egyiptomi Hurghadában edzőtáborozó Kisvárda, s ahogy három napja, most is nyert – ismét egy egyiptomi másodosztályú csapat ellen.

 

A Saban Kena elleni találkozót enyhe szeles időben, 22 fokos hőmérséklet mellett játszották, s Dajka László csapata már az első percben megszerezte a vezetést Gheorghe Grozav góljával. A 20. percben Sztavrosz Cukalasz növelte a magyar csapat előnyét, amelyben egyébként kezdőként helyet kapott a néhány napja igazolt Fernando Viana is.

A brazil támadó a második félidőre már nem futott ki, helyette a szintén télen igazolt Nemanja Obradovics kapott lehetőséget. A 60. percben előre tervezett sorcserét hajtott végre a Kisvárda, s egy újabb téli érkező, Jelena Richárd gyorsan megszerezte csapata harmadik gólját. A végeredményt Nemanja Obradovics állította be a 77. percben. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Sassá mindössze öt percet tölthetett a pályán, a hatvanadikban beállt, a hatvanötödikben lecserélték, mert rúgást kapott a bokájára.

A Kisvárda számára ezzel az egyiptomi edzőtábor véget ért, a csapat kedden érkezik haza Hurghadából.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Saban Kena (egyiptomi II.)–Kisvárda 0–4 (0–2)
Kisvárda:
Minca – Gosztonyi, Beriosz, Rubus, Protics – Karaszjuk, Cukalasz, Melnik – Grozav, Viana (Obradovics, 46.), Bumba
A 60. perctől: Zöldesi – Hej, Ene, Szőr, Baranyai Á. – Lucas, Kovácsréti, Sassá (Gyüre, 65.) – Tischler, Jelena, Obradovics
Gólszerző: Grozav (1.), Cukalasz (20.), Jelena (60.), Obradovics (77.)
Forrás: kisvardafc.hu

A KISVÁRDA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:január 6.
Edzőtábor: január 7–14., Hurghada (el-Gurdaka, Egyiptom)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 10., péntek, 14.30: al-Aluminium (egyiptomi II.)–Kisvárda 0–2 (Sassá, Kovácsréti)
Január 13., hétfő, 14.15: Saban Kena (egyiptomi II.)–Kisvárda 0–4

Legfrissebb hírek

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
14 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13
Ezek is érdekelhetik