NB I: Rebrov szíve szerint az összes támadóját lecserélte volna

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 22:55
null
A Ferencváros mestere nem örült a sok eladott labdának és a nézőtéri füttyszónak sem (Fotó: Török Attila)
Franck Boli találatával a Ferencváros legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 9. fordulójának záró mérkőzésén. A hazai csapat a szerencsének is köszönheti a győzelmét, nem is volt elégedett a látottakkal Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzője.

 

„Nagyon fontos három pont volt ez a számunkra, a derbi mindig nagyon fontos a szurkolók számára. Nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, talán a játékosaim mozdulataiban az lehetett, hogy a végeredményre koncentráltak, és ennek a szellemében fociztak ma. Ettől függetlenül javulnunk kell a támadójátékban a mai teljesítményhez képest a bajnokságban és az Európa-ligában is. Úgy érzem, ma szinte csak védekeztünk, és egyszerű helyzetekből veszítettünk labdát, az ilyen esetek után gyakran előfordul, hogy visszaesik a játékos önbizalma. Abszolút a szurkolókért küzdött a csapat, ettől függetlenül a labdabirtokláson mindenképpen javítanunk kell” – vallotta meg őszintén a rangadó után Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek ukrán mestere.

„Hogy miként éltem meg a kispadon, amikor a vezetésünk ellenére fütyült a szurkolótábor? Hogy miért fütyültek, azt tőlük kell megkérdezni. Egyes játékosaim nem százszázalékos állapotban tértek vissza a válogatottból, és egy olyan védősorral kellett pályára lépnünk, amilyennel korábban még soha. Minden néző és minden szurkoló másfajta futballt szeretne látni, van, aki jobban szereti a támadófutballt, van, aki a védekezőfutballt szereti jobban. Úgy gondolom, ha sokat védekezünk, akkor csak idő kérdése, hogy gólt kapjunk, folyamatosan védekezni nagyon nehéz. Abszolút nem voltam boldog a füttyszó miatt, ezért kell javítanunk a fent említett játékelemekben. A cseréim nem a közelgő El-mérkőzésnek szóltak, ha lehetőségem lett volna rá, az összes támadójátékosomat lecserélem, mert nem mutattak támadófutballt. Ha négyet cserélhetek, akkor négyet cseréltem volna.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Ferencváros–Újpest FC 1–0 (F. Boli 23.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 759 néző. Vezette: Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC 0–0
Mezőkövesd,Városi StadionFarkas Ádám2642
Puskás Akadémia–Paksi FC 4–2
Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1141
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bogár Gergő
5460
Kaposvár–Kisvárda 0–2
Kaposvár,Rákóczi StadionSolymosi Péter1155
ZTE FC–Bp. Honvéd 0–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaIványi Zoltán4023
Ferencváros–Újpest FC 1–0
Budapest,Groupama Aréna
Bognár Tamás18 759
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 9 7 1 1 19– 6 +13 22
2. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 11– 5 +6 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12– 7 +5 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17–10 +7 17
5. Kisvárda 9 4 1 4 13–14 –1 13
6. Debreceni VSC 8 4 4 16–14 +2 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12–15 –3 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11–15 –4 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11–17 –6 10
10. Zalaegerszegi TE FC 9 2 2 5 14–13 +1 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7–17 –10 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 7 7–17 –10 6

 

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
17 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
17 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
18 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
19 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik