FTC: Leandro bejelentette, az idény végén visszavonul

Vágólapra másolva!
2019.10.08. 22:06
null
Leandro úgy tervezi, az idény végén visszavonul (Fotó: Földi Imre)
Az idény végén befejezi pályafutását Leandro, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros futballistája – erről a 37 éves játékos beszélt a zöld-fehérek hivatalos honlapján. Hozzátette: nem tudja, mit hoz a jövő, de szeretne a klub kötelékében maradni.

A védő a FradiMédia videójában arról beszél többek között, hogy eleinte gondolkozott azon is, hogy a zöld-fehérek 30. bajnoki címe után visszavonul, ám Szerhij Rebrov vezetőedző maradásra bírta, mondván, a pályán, és azon kívül is szüksége lenne rá. A felvételen Leandro később elárulta, hogy a 2019–2020-as kiírás végén valószínűleg viszont már valóban szögre akasztja a cipőt.

„Az ember nem mondja soha száz százalékra, hogy »akkor jövőre befejezem«, de tervem szerint ez az utolsó évem. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, de remélem, hogy a Fradi kötelékében maradok, és a pályán kívül tudok majd segíteni a csapatnak.”

Leandro először 2002-ben a Haladástól szerződött a Ferencvároshoz, amelyben 2006-ig maradt, majd egy debreceni és egy ciprusi kitérőt követően 2015-ben visszatért a magyar rekordbajnokhoz, amelynek színeiben több mint 250 tétmérkőzésen lépett pályára, s háromszor nyert NB I-et. Leandro emellett 16-szoros magyar válogatottnak vallhatja magát.

A Ferencváros idén júniusban egy évvel meghosszabbította Leandro megállapodását, amely 2020 nyarán jár le.

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
6 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
17 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
19 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
21 órája

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
22 órája

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
23 órája

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
23 órája
Ezek is érdekelhetik