Türelem – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.09.26. 23:21

Bevallottan elfogult vagyok az olasz futballedzőkkel, akik – annak ellenére, hogy az itáliai futball nem most éli fénykorát – szilárd meggyőződésem szerint továbbra is a szakma krémjét képviselik, miközben az olasz edzői iskolát egyértelműen világelsőnek gondolom. Persze nem csak én, elvégre a számok is ezt mutatják: az elmúlt tíz évben magasan a legtöbbször (14szer) olasz tréner irányította csapat nyert bajnokságot a négy európai topligában, mint ahogy az is tény, hogy a Bajnokok Ligája történetében sem nyertek más nemzetiségű edzők több trófeát, mint az olaszok (hatot).

Éppen ezért nagyon örülök, hogy ha már külföldi szövetségi kapitányunk van, akkor végre egy olasz, és azt is mindig szívesen fogadom, ha Olaszországból érkezik szakvezető a magyar bajnokságba. Általánosítani persze nem szabad. Nyilvánvaló, hogy nem minden olasz maestrónak van a birtokában a bölcsek köve, de az is, hogy a dicstelen bajnoki rajt után a Honvéd-tábor nagy többsége által már a pokolba kívánt Giuseppe Sannino azért nem közönséges kókler, elvégre úgy aligha tölthetett volna el éveket a világ legtaktikusabb bajnokságában, a Serie A-ban – több csapatban is. Ha Honvéd-drukker lennék, türelmesen várnám, hogy beérjen a munkája.

Lapunknak adott interjújában maga is szép olasz példákat (Maurizio Sarri, Massimiliano Allegri) hoz arra, hogy a legnagyobb szakvezetőknek sem indult minden csapatnál gördülékenyen a pályájuk. De Kispesten erre akad kézenfekvőbb példa is: az együttest 2017-ben bajnoki címig vezető Marco Rossi sem hat hét alatt tett csodát a Bozsik-stadionban (és az ő idejében legalább volt hazai pályája a csapatnak), mégis klubhőssé vált, noha a neve jóval szerényebb tekintélynek örvend az olasz futballedzők körében Sanninóénál. Természetesen gyakran látjuk azt, hogy jó edzők és jó csapatok házassága is hamar félresiklik, mert valamiért nincs meg a „kémia”. Lehet, hogy Sannino vagy bárki más nem érez úgy rá a dolgokra Kispesten, mint ahogy mondjuk Rossi ráérzett, de ebben ítéletet hirdetni még akkor is korai volna, ha a hétvégén a Honvéd esetleg kikapna a Mezőkövesdtől.

Giuseppe Sannino mindenesetre – szó szerint – bekészítve tartja a bőröndjét, mint mondja, ez szakmai ártalom nála. No igen, volt edző Palermóban is Maurizio Zamparini alatt, aki egy idény belül kétszer rúgta ki. Megnyugtató lehet, hogy itt legfeljebb egyszer fogják.

Legfrissebb hírek

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
11 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55
Ezek is érdekelhetik