Puskás-díj: Édesanyám egyből elkezdett sírni, amikor kimondták a nevemet – Zsóri

P.V. P.V.P.V. P.V.
2019.09.24. 20:09
Két órával azután tudta csak felhívni szüleit Zsóri Dániel, hogy átvette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat a milánói Scalában tartott FIFA-gálán. A hazaérkezése után tartott sajtótájékoztatón elárulta, édesanyja sírva fakadt, amikor meghallotta a hangját.

„A díj átvétele után két órával hívtam fel édesanyámat, de még akkor is megkönnyezte, és amikor kimondták a nevemet, egyből elkezdett sírni. Nyilván nagyon büszke volt rám!” – mondta a 18 éves, simonyifalvai Puskás-díjas labdarúgó, aki arra is reagált, hogy a román sajtóban arról cikkeztek, hogy ő Románia szülötte.

„Magyarnak tartom magam! Románul nem is igen beszélek. Bár a válogatottság még nem vetődött fel velem kapcsolatban, ha rajtam múlna, mindenféleképpen a magyart választanám”– zárta rövidre a kérdést.

A sajtótájékoztatón arról is beszélt, nem hiszi, hogy ezek után elszállna, mert az elmúlt hónapokban már megtanulta kezelni a helyzetet. S ahogy Debrecenben Tőzsér Dániel vagy Mészáros Norbert ebben segített neki, ha esetleg átesne a ló túloldalára a Mol Fehérvárnál, Juhász Roland és Huszti Szabolcs biztos fenékbe billentené.

Azt is elárulta, hogy míg a nagyobbnál nagyobb sztárokat nézték ügynökével, dr. Horváth Zsolttal, mondta neki, hogy ő már nem is a gálát várja, hanem azt, hogy hazamenjen, és edzhessen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

A statisztikai adatok tovább erősítik egy futballklub identitását

Minden más foci
2026.02.27. 10:04

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
2026.02.26. 11:09

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 13:50

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15
Ezek is érdekelhetik