Honvéd: a váltásról kérdezték, Lanzafame kitérő választ adott

2019.08.13. 16:16
null
Davide Lanzafame előre szeretne tekinteni (Fotó: Földi Imre)
Mint megírtuk, Davide Lanzafame egy év után elhagyta a Ferencvárost, és visszatért korábbi csapatához, a Budapest Honvédhoz. Az olasz támadó kedden a klub sajtótájékoztatóján több témával kapcsolatban is megszólalt, ám a váltás okait nem akarta firtatni.

„A teljesítményemmel szeretnék válaszolni – reagált Lanzafame arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatásra számít a szurkolóktól. – Nyilván azt szeretném, ha a drukkerek örülnének annak, hogy visszatértem a Honvédhoz, de én nem határozhatok erről.”

A 32 éves támadó arra a kérdésre, hogy miért távozott a Ferencvárostól, kitérő választ adott.

„Amikor ilyen horderejű döntések születnek, ahhoz két fél közös beleegyezésére van szükség, így történt ebben az esetben is. Szeretnék inkább a jelenre és a jövőre koncentrálni a múlt helyett, ez a válaszom.”

Az olasz játékost megkeresték más kluboktól is, de gyakorlatilag egy percig sem volt kérdéses, hogy a Honvéd lesz a befutó.

„Voltak ajánlataim más országokból is, de egyértelműen úgy éreztem, hogy a Honvédnál szeretném befejezni a pályafutásomat. Tartozom ennek az egyesületnek, ezeknek a szurkolóknak, s ezt mindenképpen ki akartam fejezni.”

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
1 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
13 órája

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
17 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
21 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik