NB I: Sallói nem látja esélyét annak, hogy Böde a ZTE-hez igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 09:11
Sallói István, a labdarúgó NB I-be frissen feljutó Zalaegerszeg sportigazgatója a nyári várható játékosmozgásról beszélt a zaol.hu-nak – a szakember szót ejtett többek között Böde Dánielről is.

„Farkas Balázsnak lejár a szerződése, neki nem adtunk ajánlatot, Aljosa Vojnovicnak pedig szintén most nyárig szól a megállapodása, vele annyiban más a helyzet, hogy egy hosszú sérülés után még nincs százszázalékos állapotban – mondta el Sallói István.Neki azt mondtuk, kezdje velünk a felkészülést és ha rendben lesz, akkor tárgyalunk a folytatásról, ám erre az ajánlatra még nem válaszolt.”„Farkas Balázsnak lejár a szerződése, neki nem adtunk ajánlatot, Aljosa Vojnovicnak pedig szintén most nyárig szól a megállapodása, vele annyiban más a helyzet, hogy egy hosszú sérülés után még nincs százszázalékos állapotban – mondta el Sallói István.Neki azt mondtuk, kezdje velünk a felkészülést és ha rendben lesz, akkor tárgyalunk a folytatásról, ám erre az ajánlatra még nem válaszolt.”

„Szemerédi Norbert megállapodása lejár, de vele kapcsolatban még nincs végleges döntés, ahogy a kölcsönből visszatérő Balázs Zsolt és Kónya Kornél esetében sincs. Horváth Krisztofert a télen a SPAL vette kölcsön, az olaszoknak opciós joguk van a végleges megvásárlására, vagyis a Zalaegerszegnek jelen állás szerint kapust, kapusokat mindenképpen igazolnia kell. A klub magyar labdarúgókkal is kapcsolatban áll, de külföldiekkel is” – árulta el a sportigazgató, aki Böde Dániellel kapcsolatban úgy fogalmazott, „nem látja esélyét annak”, hogy a támadó a játékosuk legyen.

„Olyan futballistákat akarunk hozni, akik erősítést jelentenek majd, mert igazi versenyhelyzetet akarunk teremteni. Tavaly óta háromszáz játékost figyeltünk, közülük nyolc-tíz olyan maradt fenn a rostán – hazaiak, illetve külföldiek –, akik közül szeretnénk kiválasztani az érkezőket. Öt-hat új labdarúgóval számolunk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (?, Fehérvár), Gergényi Bence (?, Budapest Honvéd-MFA), Novák Csanád (?, Mezőkövesd), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
30 perce

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
3 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
5 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
5 órája

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
6 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
6 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
20 órája
Ezek is érdekelhetik