Mezőkövesd: fővárosi klub vinné Koszta Márkot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.09. 20:24
A boon.hu információi szerint az Újpest FC is érdeklődik Koszta Márk, a Mezőkövesd fiatal csatára iránt.

A Borsod megyei lap szerint a fővárosi lila-fehérek pénzt és másik játékost is adnának a fiatal labdarúgóért.

A boon.hu Tóth László kövesdi sportigazgatóra hivatkozva azt is megírta, hogy kölcsönjátékosai közül Molnár Gábornak a Puskás Akadémiához, Silye Eriknek pedig a Ferencvároshoz kellett visszatérnie, de szeretnék mindkét labdarúgó kölcsönvételét meghosszabbítani.

A boon.hu cikkéből az is kiderült, hogy Oláh Bálint Budafokra, Nagy Richárd pedig Kaposvárra tér vissza kölcsönjátékosként, s a kölcsönből visszatérők nagy része a következő idényben is kölcsön lesz adva.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Sajbán Máté (Budaörs), Sajbán Miklós (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Csákvár), Csirmaz István (Cegléd), Földi Botond (Cegléd), Nagy Richárd (Kaposvár), Novák Csanád (ZTE), Oláh Bálint (Budafoki MTE), Varjas László (Vác FC), Varjas Zoltán (Cegléd), Wieland Dominik (romániai, Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Lucas (brazil, Kisvárda)
Távozók: Amadou Moutari (Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Nagy Richárd
(Kaposvár), Oláh Bálint (Budafoki MTE),
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Molnár Gábor (PAFC), Silye Erik (FTC), Tóth Máté (?, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Bp. Honvéd), Koszta Márk (Kisvárda, Újpest)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Tischler Patrik (?, Bp. Honvéd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (?, grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Mijusko Bojovics (montenegrói, lejár a szerződése), Filip Pajovics (szerb, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek

Kölnből is érkezik játékos az NB I-be! Csatárt várnak a DVSC-nél, az ETO-nál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
14 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
18 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
20 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:09

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:53

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 12:08