NB I: az FTC és a PAFC is vinné a Haladás légiósát – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 14:29
null
Galin Ivanov (balra) iránt a hírek szerint a Ferencváros és a Puskás Akadémia is érdeklődik (Fotó: Unger Tamás)
Bolgár sajtóértesülések szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Haladás kiesése esetén Galin Ivanov nem Magyarországon folytatja pályafutását. A sportal.bg arról ír, hogy az ötszörös bolgár válogatott támadó iránt a Ferencváros és a Puskás Akadémia is érdeklődik.

 

A 31 esztendős futballista idén februárban érkezett Magyarországra, és kötött másfél éves szerződést a Haladással, de nem biztos, hogy akkor is Szombathelyen folytatja pályafutását, ha a vasiak kiesnek az NB I-ből.

A sportal.bg úgy tudja – melynek információját a Magyar Nemzet is átvette –, hogy Ivanovot az európai kupaporondra készülő Ferencváros, valamint a Puskás Akadémia is szívesen látná soraiban. Ennél bővebb információkkal azonban a bolgár sportportál sem tudott szolgálni.

Ivanov eddigi 11 mérkőzésén két gólt szerzett és két gólpasszt adott a magyar bajnokságban.

A sereghajtó Haladás hátránya az utolsó két fordulót megelőzően öt pont a 10., még bennmaradást érő helyen álló MTK mögött.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
11 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53
Ezek is érdekelhetik