Kép: hatástalanították a brit bombát Kispesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 09:30
null
Ezt a bombát találták a Honvéd stadionjában (Fotó: MTI)
Mint beszámoltunk róla, a Bozsik-stadion építkezésén világháborús bombát találtak, amit vasárnap hatástalanították.

 

Április elején találtak egy második világháborús robbanószerkezetet a Bozsik József Stadion építkezése során, s a tűzszerészek végül úgy döntöttek, hogy a helyszínen hatástalanítják a bombát, amelyre április 28-án, vasárnap került sor – írja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának hivatalos honlapja.

A hatástalanítás idejére a környék lakóinak el kellett hagyniuk az ingatlanokat, illetve a forgalmat is korlátozták.

A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint aztán már vasárnap dél körül sikerült hatástalanítani a brit bombát, amelyből kiszerelték a gyújtószerkezetet, a bombatestet a honvédség központi gyűjtőhelyére szállították későbbi megsemmisítésre.

A bombát egyébként a hátsó, temető felőli edzőpályán találták, majd elkerítették, a stadion többi részében zavartalanul haladt az építkezés.

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
16 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik