Honvéd: Batik Bence két egyértelmű büntetőt hiányol

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 11:36
Hiába vezetett a 69. percben még a Bp. Honvéd Mezőkövesden, 3–1-re kikapott az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A kispestiek játékosa, Batik Bence szerint két olyan büntetőt nem kaptak meg, amelyek utólag visszanézve egyértelmű tizenegyesek voltak.

„Nagyon bosszús vagyok. Azt éreztem, hogy ez egygólos meccs, a hajrában megszereztük a vezetést, erre egyből kaptunk egy gólt. Utána elindultunk kapkodva előre, és ez okozta a vesztünket. Okosabban kell az ilyen szituációkat megoldani. Nem szabad ilyen gólokat kapnunk, ha az élmezőnyben akarunk maradni” – nyilatkozta Batik Bence a klub hivatalos honlapjának.klub hivatalos honlapjának.

„Az első félidő végén Mezghrani lábát húzták el, a második félidőben Danilo fordult le ellenfeléről a tizenhatoson belül, a védő pedig szabálytalanul szerelte. Mondhatjuk persze azt, hogy ez kifogás, és emellett mi is hibáztunk, ez is igaz, de egy-egy ilyen szituáció azért lelkileg megviseli az embert. Ahogy a vereség is” – mondta.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 56–19 +37 58
2. Mol Vidi FC 26 15 5 6 42–26 +16 50
3. Újpest FC 26 11 10 5 33–18 +15 43
4. Debreceni VSC 26 11 7 8 31–29 +2 40
5. Budapest Honvéd 26 11 6 9 32–27 +5 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 26 9 8 9 37–33 +4 35
7. MTK Budapest 26 10 4 12 38–41 –3 34
8. Paksi FC 26 7 10 9 29–37 –8 31
9. Puskás Akadémia FC 26 9 3 14 30–37 –7 30
10. Diósgyőri VTK 26 7 6 13 25–47 –22 27
11. Kisvárda 26 6 7 13 24–42 –18 25
12. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 24–45 –21 19
NB I, 2018–2019, 26. FORDULÓ
MÁRCIUS 30., SZOMBATHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 3–1
Mezőkövesd, Városi Stadion2377
Erdős József
Paks–Újpest 0–2
Paks, Városi Stadion1400
Farkas Ádám
Kisvárda–Ferencváros 0–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep3331
Iványi Zoltán
Haladás–Puskás Akadémia 3–0
Szombathely, Haladás Stadion2745
Berke Balázs
MTK–DVTK 2–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2877
Andó-Szabó Sándor
Mol Vidi–DVSC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó3431
Pintér Csaba
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
24 perce

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik