Ünnepek ünnepe – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.01.02. 00:21

„Ne kerülgessük tovább a forró kását: ha igazán felhőtlenül vidám szilveszteri visszatekintést szeretnénk olvasni az egy év múlva megjelenő Nemzeti Sportban, futballválogatottunknak ki kell vívnia a kijutást az első – részben – magyar rendezésű Európa-bajnokságra” – ezt írta szilveszteri lapszámunk Széljegyzetében főszerkesztőnk, Szöllősi György.

Erős a gyanúm, hogy a Ferencvárosnál az újévi koccintásnál is egy erre rímelő kívánság fogalmazódhatott meg, valahogy így hangozhatott: „Ne kerülgessük tovább a forró kását: ha igazán felhőtlenül vidám szilveszteri visszatekintést szeretnénk egy év múlva, futballcsapatunknak be kell jutnia valamelyik európai kupa csoportkörébe.”

Minden tett, minden jel és Kubatov Gábor klubelnök évértékelő beszédének több mondata is erre utal.

Ha a tetteket nézzük: nem gyakori a futballvilágban, hogy a bajnokság első helyezett csapatánál az ötödik forduló után, a négy győzelmet követő első döntetlennél menesztik az egyébként öt éve bizalmat kapó vezetőedzőt. Ám nem titok, Thomas Dollnak azért kellett távoznia, mert a klubvezetőség évek óta kifejtett minden erőfeszítése ellenére sem sikerült az áttörés a Fradinak a nemzetközi porondon. És a szavak hasonlóan sokat sejtetnek: „Nagy átrendezés előtt áll az első keretünk, lesznek fájdalmas döntések (...) A nemzetközi sikerekhez radikális változtatásokra lesz szükség” – fogalmazott a bajnokságot továbbra is biztos előnnyel vezető zöld-fehérek elnöke.

Nincs mese, sem kerülgetett forró kása. Kubatov Gábor nyíltan elmondta azt is, hogy bár nagyon szeretnének rendszeresen öt-hat magyar játékost játszatni, ennek a kívánalomnak nem lesz könnyű megfelelni, hiszen például ukrán utánpótlás-játékost feleannyiért lehet venni, mint magyart. Azt már mi tesszük hozzá: talán nem is rosszabbat.

Nem állítjuk, hogy a Ferencváros másolni készül, mindenesetre a receptért nem kell túl messzire mennie: a Mol Vidinél a szerb Marko Nikolicsban megtalálták az edzőt, aki pedig megkapta a projekthez azokat az általa ismert – főleg délszláv – játékosokat, akikre szüksége volt. A Fradinál most az ukrán vonal erősödik, ezt bizonyítja, hogy Szerhij Rebrov vezetőedző Ivan Petrjak mellé most megkapta Ihor Haratint és a fehérorosz Mikalaj Szihnyevicset a keretébe.

Az idén 120 éves lesz a Ferencváros. A 30. bajnoki cím elérhető közelségben van. De mindenki tudja, hogyan lehet teljes az ünnep.

Legfrissebb hírek

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
9 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37
Ezek is érdekelhetik