Honvéd: jobb oldali védő a második téli érkező – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.21. 19:29
null
Mezgrani a Honvéd második téli igazolása (Fotó: honvedfc.hu)
Mohamed Mezgrani fél plusz két éves megállapodást kötött a Budapest Honvéddal – jelentette be hivatalos honlapján a klub. A 24 éves, jobb oldali védő legutóbb Algériában szerepelt, szerződése lejártával ingyen válthatott klubot.

 

A múlt héten szerződtetett grúz Zaka Beglarisvili mellett a próbajátékon szereplő belga-algériai Mohamed Mezgrani is elutazott a Budapest Honvéd törökországi edzőtáborába. Mezgrani átigazolása már fél évvel korábban is szóba került, a Honvéd megfigyelői több korábbi mérkőzését is látták, s ennek ismeretében tartott az edzőtáborba a klubbal. A Belgiumban nevelkedő jobb oldali védő aztán élőben is – a Ludogorec elleni felkészülési mérkőzésen, illetve az edzéseken – jó benyomást tett a szakmai stábra, s miután a klub vezetősége is egyezségre jutott a labdarúgóval, Mezgrani fél plusz két éves szerződést kötött a Honvéddal.

A 24 esztendős labdarúgó Belgiumban kezdett el futballozni. A Brussels FC-ben nevelkedett, majd a Standard Liege korosztályos, illetve tartalékcsapatában szerepelt. A folytatásban a KV Turnhout, aztán a KFC Duffel játékosa volt, később Hollandiába szerződött, az RKC Waalwijk együtteséhez. Az őszi szezont az algériai USM Alger csapatánál töltötte, s szabadon igazolhatóként érkezett a Honvédhoz – tette hozzá a honvedfc.hu.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49
Ezek is érdekelhetik