Elhunyt Ihász Kálmán; Székelyföldi Bilbao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.31. 23:56
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Ez alkalommal az FK Csíkszereda és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia elnöke, Szondy Zoltán adott exkluzív interjút a Nemzeti Sportnak. Székelyföldön hét esztendeje hívták életre az utánpótlásközpontot, s mára sikerült megvalósítani az akkori tervek zömét. Külön boldogság, hogy Tamás Nándor személyében máris adtak egy játékost az anyaországnak, a játékos a télen a Puskás Akadémia első csapatával készült a spanyolországi edzőtáborban. Szóba került többek között még a „székely Bilbao” és az is, milyen tervek vannak a jelenleg harmadik ligás felnőttegyüttessel.

Anyagilag jó helyzetben van manapság a magyar labdarúgás, nem mondható el azonban ugyanez minden szereplőjéről, elsősorban az egykori kedvencekről, akik közül sokan méltatlan öregkorra kárhoztattak. Összeállításunkból azonban kiderül, hogy e tekintetben is változóban van a helyzet, a klubok sokkal inkább odafigyelnek régi játékosaikra, ezzel együtt persze van még bőven teendő az értékek mentésében és megőrzésében, a legendák megbecsülésében. De ma már legalább nem fordulhat elő, hogy szégyenszemre például Göröcs János ne jusson be a Megyeri útra.

Már tavaly júliusban is megkereste a Győri Audi ETO a francia válogatott kézilabdázóját, Béatrice Edwige-et, de akkor még nem jött össze a megállapodás. Ám a magyar együttes vezetősége kitartó volt, így a második nekifutásra sikerült megszerezni a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes játékost, aki a nyáron csatlakozik új klubjához. A 30 éves beálló lapunknak többek között arról is beszélt, hogy ha másik klub hívja, nemet mondott volna, s azt is elárulta, mitől olyan szép a védekezés.

Sportkrém mellékletünk vendége Kóger Dániel. A Fehérvár AV19 jégkorongozóját nem éppen szokványos helyzetben fotózta kollégánk: az utcán, amint éppen elhajítja az egyik mankóját. A válogatott csatár ugyanis mostanság lábadozik súlyos térdsérüléséből. Az amerikai ligákat is megjáró támadó sok egyéb érdekesség mellett elárulta, miként lehet egy nősténymacska neve Sanyi, s arról is beszélt, mennyi emlék köti a Balatonhoz.

 

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
8 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45