FTC: gondolta volna, hogy ezzel tölti szabadidejét Rebrov?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.10. 22:02
A Ferencváros labdarúgócsapatát augusztus óta irányító Szerhij Rebrov nemcsak a futballhoz ért: kiderült, hogy a zöld-fehérek vezetőedzője odavan a rádiózásért.


Még a The Guardian is megemlíti korai anyagában a korábbi Tottenham-játékos szenvedélyét.
Még a The Guardian is megemlíti korai anyagában a korábbi Tottenham-játékos szenvedélyét.

„Nagyon komolyan veszi az amatőr rádiózást. Saját rádiókészüléke van, és minden idejét azzal tölti, hogy a morzekódok segítségével mindenféle emberekkel kommunikáljon a világ minden tájáról. Amíg Kijevben volt, meggyőzte az elnököt, hogy több ezer font értékű felszerelést állítson fel a klub szállodájában. Az Egyesült Királyságban pedig már megszerezte az engedélyét – nem akarja zavarni a rendőri rádióadásokat” – mondta róla a The Guardiannek a Rebrovot jól ismerő Fidel Pavlenko újságíró még 2000-ben, amikor a Ferencváros jelenlegi vezetőedzője a londoni klubhoz került.

Hogy a magyarországi rádiózással hogy áll a szakember, egyelőre nem tudni, ám ukrán (UT5UDX), angol (M0SDX) és török (TA2ZF) hívójele már van.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15