NB I: „Nulla kapcsolat volt Thomas Doll és köztem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.15. 13:10
A nyáron az FTC-től a Budapest Honvéd labdarúgócsapatához szerződő Batik Bence a szombati, Fradi elleni rangadó kapcsán beszélt a ferencvárosi múltjáról és kispesti jelenéről.



A sokáig sérüléssel bajlódó Batik Bence hat évig volt a Ferencváros játékosa, de ez idő alatt az NB I-ben csupán 21 meccsen húzhatta magára a zöld-fehérek szerelését, a nyáron pedig elhagyta a klubot, mert úgy érezte, nem bíznak benne.

„A Fradinál Thomas Doll nem hitt benne, hogy vissza fogok térni, itt a Honvédnál viszont a mester bízott benne, hogy újra tudok százszázalékosan focizni. Úgy érzem, ezt be is bizonyítottam, nagyon kevés gólt kapunk, ezért is jöttem ide” – mondta az M4 Sportnak a 24 éves hátvéd, aki Kispesten újra igazi futballistának érzi magát és rendkívül hálás a csapat vezetőedzőjének, Supka Attilának.

„A Fradiban nulla kapcsolat volt Thomas Doll és köztem, valami miatt megszakadt, magam sem tudom pontosan, hogy miért. Itt a mester folyamatosan beszél velem és a többi játékossal, sokkal személyesebb a kapcsolatunk.”

Batik szombaton derbihangulatra számít az NB I 8. fordulójában, a Ferencváros elleni rangadón, ám szeretné belopni magát a drukkerek szívébe.

„Úgy érzem, a Ferencváros miatt kicsit neheztelnek rám, amit elfogadok, de remélem, hamarosan jobb lesz majd a viszony” – fogalmazott a védő.

NB I, 2018–2019, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Újpest–Debrecen
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionFarkas Ádám
17.00: Puskás Akadémia–Mol VidiFelcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
17.00: Mezőkövesd Zsóry–Diósgyőr Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
17.00: Paksi FC–MTK Budapest Paks, Városi Stadion Iványi Zoltán
17.00: Kisvárda–Haladás Kisvárda, Várkerti Sporttelep Németh Ádám
19.30: Bp. Honvéd–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
10 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43