Álom és valóság – Thury Gábor jegyzete

2018.09.01. 23:41

Mikor, ha most nem?

Ez a válaszom arra a kérdésre, hogy jó meccs lesz-e a Fradi–Vidi az Üllői úton. A székesfehérváriak óriási mentális töltéssel érkeznek a találkozóra, hiszen hat év után másodszor jutott el az együttesük az Európa-liga csoportkörébe. Még az is ott motoszkálhat Juhász Rolandék fejében, hogy alig maradtak le a Bajnokok Ligája főtáblájáról. Erre mondják, hogy a csapatnak abban az értelemben nincs veszítenivalója, hogy amit elért, azt már nem lehet tőle elvenni – más kérdés, hogy a Vidi nem mond le a címvédésről, márpedig ahhoz legalább döntetlent kell elérnie a Fradi-pályán. Viszont a futball egyik íratlan szabálya, hogy az az együttes, amely ikszre játszik, rendszerint vereséggel hagyja el a pályát.

A Ferencváros van nehezebb helyzetben. Annak ellenére, hogy vezeti a tabellát. Az Üllői útiaknál nemrégiben Szerhij Rebrov váltotta Thomas Dollt, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy az új szakvezető majd kivezeti az FTC-t valamelyik nemzetközi kupaversengés csoportkörébe. Az ukrán edző még csak ismerkedik a csapattal, a Mezőkövesd elleni 1–0-s győzelmet követően második alkalommal ül bajnokin a kispadon. Noha a munkájának nem csupán a Vidi elleni találkozó kimenetele a fokmérője, nyilván tisztában van vele, hogy presztízsmeccs lesz ez a javából. S óhatatlan, hogy a zöld-fehér futballisták azt gondolják, ők sem rosszabbak a fehérváriaknál, tehát nekik is az El-ben lenne a helyük.

Mégis óriási a különbség a két együttes között: a hazaiaknak csak álom a csoportkörös szereplés, a vendégeknek viszont valóság, konkrétan: a Chelsea ellen készülhetnek. Tény, Thomas Dollnak azért kellett mennie, mert a nemzetközi szereplést tekintve nem lépett előre a Fradi, Szerhij Rebrov pedig feltételezhetően azért jött most, hogy már ő készítse fel a zöld-fehéreket a selejtező mérkőzésekre – előbb persze a kupában indulásra jogosító helyen kell végeznie a csapatnak, lehetőség szerint a dobogó tetején.

Még az is elképzelhető, hogy jövőre két csapatunk lesz ott a nemzetközi kupákban a főtáblán. Persze ez egyelőre álom. A valóság az, hogy vasárnap este a honi futball két reprezentánsa találkozik az Üllői úton, azzal a reális céllal, hogy a magyar bajnoknak egyáltalán nem reménytelen feladat kijutni a nemzetközi porondra.

Kell ennél nagyobb motiváció?

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik