Újpest: érkező a Honvédtól; a légiós szerződést bontott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.31. 16:40
null
Lukács Dániel a 2018–2019-es idényt Újpesten tölti (Fotó: ujpestfc.hu)
Pörögnek az események a Megyeri úton a nyári átigazolási időszak utolsó napján: a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a Kongói DK-beli Rossy Lubaki szerződtetése után bejelentette, hogy Lukács Dánielt kölcsönvette a Budapest Honvédtól, míg Viktor Angelov szerződést bontott az egyesülettel.

Az Újpest és a Honvéd vezetősége három napon belül másodszor egyezett meg egymással átigazolási ügyben: a kispestiek kedden a szezon végéig kölcsönvették Tischler Patrikot, míg Lukács Dániel az ellenkező utat bejárva az idény hátralévő részében a lila-fehéreknél szerepel.

Lukács az NB I előző kiírásában hét mérkőzésen lépett pályára a Honvédban, a mostani szezonban pedig öt meccsen kapott lehetőséget – mindannyiszor csereként –, és két gólt szerzett.

Az Újpest Lukács kölcsönvétele mellett azt is bejelentette, hogy Viktor Angelov augusztus 30-án közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. A 24 éves macedón futballista a tavasszal hazájában, a Rabotnicskinél játszott kölcsönben, majd visszatért Újpestre – ahol a jelenlegi idényben három bajnokin is csereként jutott szóhoz –, de mivel Nebojsa Vignjevics vezetőedző nem számított rá, végleg elhagyta az együttest.

Kisvártatva újabb távozóról számolt be az Újpest hivatalos honlapja: a 21 esztendős középpályás, Pávkovics Bence kölcsönbe a DVSC-hez került, amely a jövő nyáron opciós joggal végleg megveheti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Rossi Lubaki
(Kongói DK-beli, SM Sanga Balende), Razvan Horj (román, Viitorul Constanta, legutóbb kölcsönben FC Voluntari – Románia)
Kölcsönbe érkezők: Giorgi Beridze (grúz, Gent – Belgium), Lukács Dániel (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Filipovics Marko
Kiszemeltek: –
Távozók: Viktor Angelov (macedón, szabadon igazolható), Souleymane Diarra (mali, RC Lens – Franciaország, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható, FC Asdod – Izrael, próbajáték), Windecker József (Levadiakosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Pávkovics Bence (DVSC), Tischler Patrik (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33