NS: Kapás csak a győzelemnek örül; Vasas-fogás – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 23:46
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

• Munkatársaink ez alkalommal is ott voltak az OTP Bank Liga valamennyi mérkőzésén, így természetesen Kisvárdán is, ahol sporttörténelmi eseménynek lehettek szemtanúi: felavatták az újonc stadionját. A nagyszerű ünnepséget elrontotta a sereghajtó hazai gárda, amely rendkívül nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy kilenc emberrel fejezte be az összecsapást. Ráadásul a Fradi kapott egy tizenegyest is, így aztán nem volt kérdéses, hogy a Ferencváros hazaviszi a három pontot. Hogy helyesen ítélt-e – szerintünk – Pintér Csaba játékvezető a kritikus helyzetekben, kiderül beszámolónkból.
• Munkatársaink ez alkalommal is ott voltak az OTP Bank Liga valamennyi mérkőzésén,
így természetesen Kisvárdán is, ahol sporttörténelmi eseménynek lehettek szemtanúi: felavatták az újonc stadionját. A nagyszerű ünnepséget elrontotta a sereghajtó hazai gárda, amely rendkívül nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy kilenc emberrel fejezte be az összecsapást. Ráadásul a Fradi kapott egy tizenegyest is, így aztán nem volt kérdéses, hogy a Ferencváros hazaviszi a három pontot. Hogy helyesen ítélt-e – szerintünk – Pintér Csaba játékvezető a kritikus helyzetekben, kiderül beszámolónkból.

• A glasgow-i úszó Európa-bajnokságon újra letette névjegyét Kapás Boglárka, ám ez alkalommal nem a tőle megszokott úszásnemben, azaz gyorson versenyzett, hanem a 200 méter pillangón utasította maga mögé a mezőnyt. Lapunknak nyilatkozva elmondta, igazán csak a győzelemnek örül, az időeredménynek nem, az ugyanis egyelőre elmarad a legjobbakétól. Márpedig neki az a célja, hogy új számában is az elithez tartozzon. Hogy mit jelent pályafutásában ez a váltás, az is kiderül cikkünkből.

• Igazi nagy fogás a Vasas jégkorongcsapata részéről, hogy szaktanácsadónak és mentoredzőnek megszerezte Diego Scandellát. A szakember neve remekül cseng a hazai hokiberkekben, hiszen tagja volt Pat Cortina, majd Rich Chernomaz edzői stábjának, így részese lehetett a 2008-as, majd a 2015-ös feljutásnak, amikor a válogatott kiharcolta az elitbe kerülést. Hogy milyen érzésekkel várja új feladatát, erről is beszél az 54 éves edző.

• Munkatársunk a bajnoki címvédő Mol-Pick Szeged edzésén járt, és találkozott a csapat új szerzeményeivel. Riportunkból kiderül, hogy a hat kézilabdázó közül egyelőre csak öt hadra fogható, Nik Henigman decemberben műtött térde ugyanis újra érzékennyé vált, s egyelőre pihentetni kell. Az újoncok számára csöppet sem ismeretlen a környezet, mivel ellenfélként már jártak a szegedi arénában, most pedig készen állnak arra, hogy újabb sikerekhez segítsék együttesüket.

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
16 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik