Kisvárda: megállapodtak szóban az új vezetőedzővel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.06. 14:52
null
Hamarosan hivatalosan is kinevezhetik a Kisvárda új vezetőedzőjét (Fotó: kisvardafc.hu)
Révész Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda sportigazgatója a klub hivatalos oldalának elárulta, hogy Dajka László veszi át a csapat irányítását.

 

Az újonc a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel, akivel a vezetőség megbeszélést tartott a csapat gyenge szezonrajtja miatt, s a felek végül arra jutottak, hogy más habitusú, személyiségű és más munkamódszerrel dolgozó trénerre van szüksége a klubnak. Ennek a személynek a kilétéről Révész Attila most lerántotta a leplet.

„Az látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, ezért a jelenlegi stábtagokra a jövőben is számítunk. Ugyanakkor úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első. Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, hogy az akadémiánkon is lenne számára feladat.”

„Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte. A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőttcsapat vezetőedzői szerepkörét ő látja el.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 11–3 +8 9
2. Budapest Honvéd 3 3 8–2 +6 9
3. Debreceni VSC 3 2 1 4–1 +3 7
4. MTK Budapest 3 2 1 5–5 0 6
5. Mol Vidi FC 2 1 1 5–1 +4 4
6. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 4–2 +2 4
7. Újpest FC 3 1 1 1 3–4 –1 4
8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–5 –2 1
9. Szombathelyi Haladás 3 1 2 5–8 –3 1
10. Paksi FC 3 1 2 2–5 –3 1
11. Diósgyőri VTK 3 1 2 3–8 –5 1
12. Kisvárda 3 3 0–9 –9 0
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30