Honvéd: Egyelőre várok a lehetőségekre – Vadócz

2018.08.30. 08:47
null
Vadócz Krisztián jól érezte magát a Honvédnál, mégis távozott (Fotó: Tumbász Hédi)
Vadócz Krisztián úgy érezte, mennie kell a Budapest Honvédtól, de nem zárja ki, hogy még visszatér nevelőegyesületéhez.

A Budapest Honvéd kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést bont a klubhoz július 5-én aláíró Vadócz Krisztiánnal. A hír annyiból nem számított meglepőnek, hogy a futballista már érkezésekor hangsúlyozta: előfordulhat, hogy a nyáron továbbáll. A piros-feketék szurkolói azonban a csapat eredményes bajnoki szereplése miatt abban reménykedtek, hátha meggondolja magát.

„Augusztus végéig tart az átigazolási időszak, ha a Honvéd játékosa maradok, csak a télen igazolhattam volna máshova – mondta a Nemzeti Sportnak a 42-szeres válogatott középpályás. – A szerződésbontással az volt a cél, hogy időt nyerjek. Örülök, hogy a Honvéd vezérkarától jó hangulatban váltam el, és elégedettek voltak velem az itt töltött időszakban. Egyelőre várok a lehetőségekre, egyetlen tárgyalás sem tart olyan szakaszban, hogy a héten megegyezés születhetne.”

A 33 éves játékos karrierje során tizenkét különböző klubban futballozott, Európán kívül megjárta Ausztráliát és Ázsiát is. Adja magát a kérdés: ezúttal esetleg az Egyesült Államok felé vesz az irányt?

„Az amerikai liga is érdekes, de egyelőre Európát látom magam előtt célként. Olyan országba mennék szívesen, ahol még nem szerepeltem. Hogy nem kaptam meghívót a válogatottba, az nem befolyásolta a döntésemet, szerintem külföldről könnyebb is bekerülni, mivel bárhol játszottam, az iram közelebb állt a nemzetközi szinthez, mint itthon. Nálam ugyanakkor szeszélyes a lapjárás, azt sem jelentem ki, hogy a Honvéd mezét a múlt hétvégén húztam magamra utoljára.”

Legfrissebb hírek

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott Csákváron a listavezető Honvéd

Labdarúgó NB II
7 órája

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
7 órája

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
16 órája

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47
Ezek is érdekelhetik