Paks: korábbi alapemberek távozóban, kiszemelt a Vasasból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.05. 10:39
null
Szakály Dénesnek (fehérben) lejárt a szerződése Pakson (Fotó: Szabó Miklós)
A Paksi FC első és utolsó gólját is Szakály Dénes szerezte a bajnokságban, a 30 esztendős támadó ennek ellenére három év után távozik a klubtól.

Csaknem három esztendeje, hogy 2015. július 18-án, egy Újpest elleni 0–0-s mérkőzésen Szakály Dénes az első meccsét játszotta a Paks színeiben, mostanra pedig kiderült, a május 27-én rendezett, Balmazújváros elleni 0–1-es bajnoki jelentette neki a búcsút.

A 30 esztendős, támadóként, valamint középpályásként is bevethető futballista három idény alatt 69 élvonalbeli mérkőzésen tizenhárom gólt szerzett, ám lejárt a szerződése, és mostanra eldőlt, máshol folytatja pályafutását. Igaz, ezt már januárban is sejtette...

„Távozom, de ettől még jó szívvel gondolok vissza a paksi idő- szakomra, pozitív a megítélése, legalábbis az első két idénynek mindenképpen – árulta el Szakály Dénes. – Sokat fejlődtem ebben a három esztendőben, és bár egy kicsit bosszant, hogy keveset játszhattam a posztomon, úgy érzem, csúcsékként is megoldottam a feladatomat. Tudtam volna még segíteni a Paksnak, amikor azonban januárban beszéltem a vezetőkkel a jövőről, már sejtettem, nyártól nem lesz folytatás. Persze, ha a tavasszal szereztem volna, mondjuk, tíz gólt, a klub ragaszkodott volna hozzám, de erre nem volt lehetőségem. Az idén összesen százhatvanhárom percet tölthettem a pályán, így is szereztem két gólt, vagyis amikor megkaptam a lehetőséget, tudtam élni vele.”

Szakály Dénes remekül indította a 2017–2018-as bajnokságot: a rajton betalált az Újpest ellen (2–2), a 2. fordulóban gólt lőtt Mezőkövesden (2–3), a 4. fordulóban azonban megsérült a válla a Haladás ellen, és két hónapot ki kellett hagynia.

„Amikor megsérültem, az volt az első gondolatom, hogy nehéz lesz visszakerülni, hiszen jó futballisták vannak Pakson, elegendő Bartha László vagy Haraszti Zsolt nevét említenem – folytatta Szakály Dénes. – Ősszel a hajrára visszakerültem a kezdőbe, és bár a tavaszi rajton még kezdtem, a folytatásban már csak percek jutottak nekem. Nem volt könnyű ezt feldolgozni, de becsülettel készültem, próbáltam felkészülten beszállni. Sajnálom, hogy nem jutottunk ki a nemzetközi porondra, ugyanakkor bízom benne, az ügyeimet intéző Illés Zoltán segítségével lesz lehetőségem olyan csapathoz igazolni, amelynek jelentős tervei vannak, s meg lehet célozni Európát.”

A korábban alapembernek számító középpályás tehát távozik, és hasonló sors várhat Molnár Péterre is. A 34 éves kapus két szezonnal ezelőtt még 26, majd a következő idényben 15 bajnokin védett, de a most befejeződött szezonban már csak hatszor kapott lehetőséget. Értesüléseink szerint emiatt, a több játéklehetőség reményében klubot váltana. Egy évig ugyan még szerződés köti a tolnaiakhoz, de úgy tudjuk, Pakson nem gördítenek akadályt a távozása elé.

Már csak azért sem, mert Csertői Aurél szívesen látná együttesében az NB I-től búcsúzó Vasas kapusát, Nagy Gergelyt.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nagy Gergely (Vasas)
Távozók: Szakály Dénes (lejár a szerződés)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Molnár Péter

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik