NB I: kinevezték a Puskás Akadémia új edzőjét

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 12:57
null
Benczés Miklós kettő plusz egy éves szerződést írt alá (Fotó: Pfla.hu)
Kinevezte új edzőjét a Puskás Akadémia FC labdarúgócsapata: ahogy azt korábban megírtuk, a távozó Pintér Attila helyét a Pintérhez hasonlóan salgótarjáni születésű Benczés Miklós vette át, aki 2012 és 2015 között már dolgozott a felcsúti klub élén.

 

 

Az 1969-ben Salgótarjánban született szakember edzői pályafutását Diósgyőrben kezdte el, ahol 2010 és 2012 között az első csapatot is irányította. A Puskás Akadémiához 2012 nyarán került, az első szezonjában mindjárt az élvonalba vezette, a következő két évadban az első osztályban tartotta a csapatot.

2015 nyarán távozott, dolgozott a Mezőkövesdnél, majd 2016-tól mostanáig a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

Benczés Miklós kettő plusz egy éves szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Umathum Ádám: Nagyon értékes győzelmet arattunk

Bajnokok Ligája
2025.11.28. 12:37

UEFA Ifjúsági Liga: idegenben szerzett előnyt a Puskás Akadémia az FCSB ellen

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 16:20

Mondovics Kevin: A saját futballunkat játszva továbbjuthatunk

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 10:44
Ezek is érdekelhetik