Felkészülés: hajrábeli gól, eszéki siker a Videoton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 21:31
null
Hiába egyenlített a Videoton, vereség lett a vége (Fotó: vidi.hu)
Elveszítette második nyári felkészülési mérkőzését az Ausztriában edzőtáborozó Videoton, amely 2–1-re kikapott a horvát élvonalbeli NK Osijektől.

 

Az osztrák Kapfenberget három góllal elintéző, a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő fehérváriak Kovácsik – Bolla, Juhász, Tóth Bence, Stopira – Varga József – Berecz, Pátkai – Kovács István – Marko Scsepovics, Sztefan Scsepovics összeállításban léptek pályára az eszéki együttes ellen, amelyben a kezdőcsapatban kapott helyett a Vidi korábbi támadója, Mirko Maric, a Puskás Akadémiától kölcsönvett Ezekiel Henty ellenben csak a lelátóról figyelte az eseményeket.

A magyar klub hivatalos oldalának leírása szerint a horvátok már a 10. percben megszerezték a vezetést egy közeli fejessel, s ezt az előnyt egészen az utolsó negyedóráig megőrizték. Akkor viszont a DVSC-től szerződtetett Sós Bence remek akció végén egyenlített, Loic Nego centerezését váltotta gólra. A győzelmet így is az eszékiek szerezték meg révén, a horvát támadó lapos lövése utat talált a jobb alsó sarokba.

A Videoton július 10-én látogat a luxemburgi F91 Dudelange-hoz a BL-selejtező 1. körének első mérkőzésén.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK Osijek (Eszék, horvát)–Videoton 2–1 (1–0)
Frohnleiten (Ausztria)
Videoton, 1. félidő: Kovácsik – Bolla, Juhász, Tóth B., Stopira – Varga J.– Berecz, Pátkai – Kovács I. – M. Scsepovics, Sz. Scsepovics. 2. félidő: Hársfalvi – Nego, Mocsi, Fiola, Tóth B. – A. Hadzic – Nikolov, Réti – Huszti – Sós B., Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

A VIDEOTON FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 14.
Edzőtábor: június 18.–, Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20.: Kapfenberg (osztrák)–Videoton 0–3 (Sz. Scsepovics, Vinícius, Sós B.)
Június 23., Frohnleiten (Ausztria): NK Osijek (Eszék, horvát) –Videoton 2–1 (Sós B.)
*Július 10., BL-selejtező, 1. kör: F91 Dudelange (luxemburgi)–Videoton
*Július 17., BL-selejtező, 1. kör: Videoton–F91 Dudelange (luxemburgi)

*-gal a tétmérkőzéseket jelöltük.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: Berecz Zsombor (Vasas), Sós Bence (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bévárdi Zsombor (BFC Siófok, ?), Lencsés Balázs (ZTE FC, ?), Lorentz Márton (BFC Siófok, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Szabó Bence (Nyíregyháza Spartacus), Zöldesi Illés (Kisvárda, ?)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Hangya Szilveszter (Vasas), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd), Urblík József (szlovákiai, Vysocina Jihlava – Csehország)
Távozók: Bódi Ádám (Debreceni VSC – kölcsön után végleg), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Puskás Akadémia, kölcsön után végleg – onnan kölcsönben NK Osijek), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország), Szolnoki Roland (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, lejár a szerződése), Boban Nikolov (macedón, FK Krasznodar – Oroszország)

Legfrissebb hírek

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
16 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 21:17

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 07:47

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50
Ezek is érdekelhetik