NS: búcsúzik Zidane és Szabó Zsolt is – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.31. 23:37
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Munkatársunk 1984 nyarától végigkísérte a Videoton futballcsapatának nemzetközi menetelését. Először az Intertotó-kupában, utána pedig az UEFA-kupában tudósított a helyszínről. Most felidézi akkori emlékeit a szerdán tragikus hirtelenséggel elhunyt fehérvári mesterről, Kovács Ferencről, aki abban az időben a Vidi szakmai munkáját irányította. A legendás szakemberre emlékezik még Gellei Imre, Hartyáni Gábor, Eszenyi Dénes, Gulyás László és a mester egykori MTK-s csapattársa, Bödör László is.
Munkatársunk 1984 nyarától végigkísérte a Videoton futballcsapatának nemzetközi menetelését. Először az Intertotó-kupában, utána pedig az UEFA-kupában tudósított a helyszínről. Most felidézi akkori emlékeit a szerdán tragikus hirtelenséggel elhunyt fehérvári mesterről, Kovács Ferencről, aki abban az időben a Vidi szakmai munkáját irányította. A legendás szakemberre emlékezik még Gellei Imre, Hartyáni Gábor, Eszenyi Dénes, Gulyás László és a mester egykori MTK-s csapattársa, Bödör László is.

Az egész futballvilágot sokkolta egy csütörtöki bejelentés: Zinédine Zidane közölte, nem tölti ki 2020-ig szóló szerződését a Real Madridnál, hanem elköszön a királyi gárdától. A francia tréner két és fél évet töltött a spanyol sztárcsapat kispadján, ez idő alatt összesen kilenc trófeát szerzett, s ezzel a klub történetének legsikeresebb szakvezetői közé emelkedett. Hogy mivel indokolta érzelmekkel átitatott sajtótájékoztatóján a döntését, megtudják cikkünkből.

Második aranyérmét szerezte a Videoton játékosaként Vinícius. A brazil hátvéd számára mindkét diadal rendkívül kedves. Az elsőnek az adta meg a báját, hogy nem a pályán ünnepelték az aranyérmet, mert miután megnyerték a maguk meccsét, még meg kellett várniuk, hogy másnap miként végez a Péccsel a Ferencváros. Igaz, a fieszta akkor sem maradt el, a Vidi-drukkerek számára örömteli pécsi eredmény hallatán pillanatok alatt megtelt a Városház tér. Vinícius munkatársunknak arról is mesélt, számára miért volt különösen kemény a szombaton záruló bajnokság.

Szombaton véget ér egy sikeres játékvezetői pályafutás: Szabó Zsolt utoljára sípol az élvonalban, az Újpest és a Debrecen összecsapását dirigálja majd. Ez lesz a 46 éves bíró 321. mérkőzése az NB I-ben, amivel itthon csúcstartó. Visszavonulása alkalmából felidézzük pályafutása néhány jeles állomását az 1996. szeptemberi, váci bemutatkozásától napjainkig. Hogy melyek voltak a legrangosabb meccsek, amelyeken közreműködött, arról is beszélt lapunknak.

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
16 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik