Ajánló: megjelent ifj. Dunai Ede 11 újpesti legenda című könyve

MTI MTIMTI MTI
2018.05.10. 19:40
Megjelent ifjabb Dunai Ede 11 újpesti legenda című könyve.

A kötet csütörtöki bemutatóján a szerző arról számolt be, hogy korábban számos történetet írt meg egy-egy újpesti ünnepre vagy évfordulóra, ennek nyomán jött az ötlet, hogy ezeket összegyűjtve könyv formájában is megjelenteti.

„Átgondoltam, hogy milyen történetek érdeklik az olvasókat, milyen sztorik nyűgözhetik le őket” – mondta ifj. Dunai Ede, aki megemlítette, olimpiai ezüstérmes labdarúgó édesapja mindenben támogatta a mű megírásakor, többek között segített neki a történetek felidézésében.

„Tudtam, hogy olyan történeteket fogok megírni, amelyekre minden lila-fehér drukker büszke lehet”.

Elmondása szerint mindegyik sztori közel áll a szívéhez, de a két legkedvesebb számára a Fekete Lászlóról, illetve Bene Ferencről szóló rész, és nekik ajánlotta a művet.

„Egy-egy fejezet, szívbemarkoló és kedves történet bemutatja, milyen kedves emberek voltak ők” – fejtette ki.

A szerző úgy fogalmazott, bár édesapjához hasonlóan az Újpestben futballozott, húszévesen úgy vélte, nem ott tart, ahol kellene, ezért sznúkerre váltott, amelyben országos és Közép-Európa-bajnok lett, illetve 15 évig vezette a hazai ranglistát.

Dunai Ede kitért rá, nemcsak az Újpest, hanem a magyar válogatott iránt érdeklődőknek is ajánlja művét.

Jurácsik Mátyás, a klub egykori futballistája arra emlékezett vissza, hogy 19 esztendősen megkeresték a Bayern Münchentől, ám akkor azt válaszolta, ő az Újpesti Dózsában szeretne játszani, mert el se tudta képzelni, hogy máshol folytassa pályafutását. Hozzátette, később bevonták az útlevelét, ezért nem utazhatott Dél-Amerikába az együttessel, így három év múlva kényszerűségből elhagyta az országot, s Olaszországba ment.

Az Aposztróf Kiadó gondozásában múlt szerdán megjelent 184 oldalas könyv 2590 forintért kapható.

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Exkluzív Stopira-interjú a spanyolok elleni bravúr után; Németh Nándor várja Milákot a váltókba

E-újság
2026.06.16. 23:58

Az ETO történetének csúcspontjairól mutattak be könyvet

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 17:33

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
2026.06.15. 00:58

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
2026.06.13. 00:05

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45