NB I: Tóth Bence szerint Tőzsér szándékosan lépett oda neki

2018.03.19. 12:05
null
Tóth Bence a sérülés után (Fotó: Meder István)
Tóth Bencét egyelőre nem kell műteni – tudósított labdarúgója állapotáról hétfőn hivatalos honlapján a Mezőkövesd Zsóry, amely szombati debreceni győzelmével felkapaszkodott az NB I nyolcadik helyére.

„Egyelőre annyit tudok csak, hogy a porc megsérült a térdemben. Az orvos azt mondta, várjunk egy hetet a teljes diagnózissal, és majd utána derül ki, kell-e műtéti beavatkozás vagy sem” – idézi a klubhonlap Tóth Bencét, akit a DVSC ellen idegenben 3–2-re megnyert szombati bajnoki első félidejének hajrájában kellett lecserélni Tőzsér Dániel durva belépője nyomán (a debreceni játékos sárga lapot kapott a szabálytalanságért).

A  kövesdiek ezt a képet mellékelték az esethez
A kövesdiek ezt a képet mellékelték az esethez

„Visszanéztem a videofelvételt és a fotókat az esetről – folytatta Tóth –, és egyre jobban azt gondolom, szándékosan lépett nekem oda Tőzsér Dániel. Egy ilyen múlttal rendelkező játékostól sportszerűbb hozzáállást vár az ember. A debreceni középpályás egyébként azóta sem kért tőlem bocsánatot. Ezúton szeretném megköszönni a Debrecenbe elutazó mezőkövesdi szurkolóknak, hogy a cserémet követően a nevemet skandálták, ez nagyon jólesett nekem.”

Tóth Bence hozzátette: szerinte csapata nagyon jó felkészülésen van túl – immár nyolc meccs óta veretlen –, és úgy érzi, még ennél is több van bennük.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Megszakadt a hazaiak jó sorozata, a DVTK nyerte meg a borsodi rangadót

Labdarúgó NB II
5 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
9 órája

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 17:57

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33