Videoton: szerződtették a Mezőkövesd szlovák játékosát – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 15:43
null
Tomás Tujvel újra a Videoton játékosa lett (Fotó: vidi.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi értesülései – a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szerződtette Tomás Tujvelt, a Mezőkövesd kapusát.

 

Mint az a székesfehérváriak honlapjának tájékoztatásában áll, a 34 esztendős kapus szerdán írta alá szerződését a Videotonhoz, a felkészülést pedig már el is kezdte régi-új együttesével.

A szlovák Tomás Tujvel az ősszel sokáig alapembernek számított Mezőkövesden – a kapus 15 bajnokin kapott lehetőséget, a 16. fordulótól, éppen a Videotontól elszenvedett 4–0-s vereségtől számolva már nem neki szavazott bizalmat Kuttor Attila vezetőedző.

Tujvel egyébként információink szerint egy ideje már nem légiósként játszott az NB I-ben, mert van olyan felmenője, aki volt magyar állampolgár.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozók: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (?), Fejes András (?), Ezekiel Henty (nigériai, Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország), Asmir Suljic (bosnyák, ?), Szolnoki Roland (?)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Oláh Bálint (Diósgyőr)
Távozók: Tomás Tujvel (szlovák, Videoton)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jakub Brasen (szlovák), Paul Keita (szenegáli), Csirmaz István (?), Köböl Máté (szlovákiai), Martin Krnác (szlovák), Tomás Majtán (szlovák), Murai Márk (?),

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik