Azok az elveszett kilencvenes évek – Csillag Péter jegyzete

Ha egyetlen névvel kellene elmesélni a kilencvenes évek magyar futballját, valószínűleg ezt mondanánk: Petry Zsolt.

Nem azért, mert ő volt a legjobb, és nem is azért, mert ő volt a legrosszabb, hanem mert olyan volt, amilyen a kilencvenes évek futballja. Nekünk, akkori tizenéveseknek ritkás kakasfrizurájáról, kapusmezének merész tigrismintájáról, mackós vetődéseiről immár az idők végezetéig felötlik az átmeneti évek különös világa, a Focivilág magazin szürke lapjaival, a 35 forintos Nemzeti Sport háromdimenziós címbetűivel és a Stadionok metrómegálló műmárvány padlójának dobogásával, a „Mocskos békávé, sálálálálá!” szigorú ütemére…

Hány meg hány meccset veszítettünk el a megboldogult Népstadionban! – sóhajthatunk fel a régi időkre emlékezve, orrunkban a válogatott meccsek nosztalgikusan áporodott illatával, szívünkben az elröppent illúziók hasításával. Nem az eltelt évtizedek szelídítették meg az akkori kudarcokat, a fájdalom nekünk akkor is édes fájdalom volt, mint a szerelmes tinédzser plátói vonzalma az osztályból kinézett, csúnyának mondott lány iránt.

A kilencéves fiú, aki 1993 márciusában a görögök elleni 0–1-gyel együtt szívta magába a piros-fehér-zöld zászlóerdő, a fölötte bosszankodó tízezrek és a messzi, távoli pályán zajló meccs varázsát, akkor is a szívébe zárta Petry Zsolt alakját, ha Aposztolakisz tizenegyesgólját aznap a körülményekből kifolyólag ő kapta.

A szív nem válogat, az észnek azonban lehet diktálni, például statisztikákat: a nemzedéke meghatározó tagjának számító futballista 1988 és 1996 között állt a válogatott kapujában, 38 mérkőzéséből tízet megnyert, tizennyolcat elveszített a csapat, tízszer döntetlent játszott. A Belgiumot, Törökországot, Hollandiát és Finnországot megjáró labdarúgó visszavonulása után kapusedzőnek állt, 2015 óta közmegelégedésre látja el a feladatát a Herthánál.

Borsi Gergely kollégánk vele készült interjújában (3. oldal) óva int attól, hogy a szakmai sikert sztárolással fogadjuk, a sportembereket hímes tojásként kezeljük, így neki is kívánjunk csak egyszerűen, csendesen eredményekben gazdag, jó munkát.

A kilencvenes éveket pedig őrizzük meg a magunk titkának.