FTC: Paintsilt szeretnénk megtartani, az El-csoportkör elvárható – Orosz

2017.12.13. 09:02
A labdarúgó NB I-ben az élen telelő Ferencvárosnak opciós joga van megvásárolni Joseph Paintsilt, az együttes 19 esztendős ghánai játékosát.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Népszavának adott interjúban többek között Joseph Paintsilról és a nemzetközi kupaszereplésről beszélt.

„Nagy játékosmozgást nem tervezünk, de azt elárulhatom, hogy biztosan csatlakoznak majd néhányan – idézi a Népszava Orosz Pált. Törekszünk az állandóságra, ugyanakkor azon feltétlenül el kell gondolkodnunk, hogy Gera Zoltán és Hajnal Tamás sem lesz már fiatalabb, az ő pótlásuk pedig komoly kihívás elé állít minket. Opciónk van Paintsilre, ha mi lehívjuk, hiába keresi őt más. Szeretnénk megtartani.”

Paintsil a nyáron kölcsönbe érkezett a Ferencvároshoz, az ősszel tizennégy tétmérkőzésen hat góllal és négy gólpasszal segítette a zöld-fehéreket.

„Reálisan nézve szerintem egy Európa-liga-csoportkörös szereplés már elvárható. Azzal a játékosállománnyal, szakmai, orvosi, financiális és infrastrukturális háttérrel, ami a Ferencvárosnál adott, ha megnézzük, hogy az Európa-ligában milyen csapatok szerepelnek, szerintem már elvárás lehet a bekerülés. Noha a Bajnokok Ligája anyagilag más kategória, az egy nagyobb álom, az már egy másfajta játék. A mi csapatunkhoz fogható oda ritkán kerül be, ha pedig mégis kivívja a szereplés jogát, nem feltétlenül ér el sikereket. Lépésről lépésre kell haladnunk. Amikor 2011-ben megérkeztünk a Ferencvároshoz, azt a célt tűztük ki, hogy először Magyarországon nyerjünk meg mindent, ha lehet, többször is. A következő cél egy Európa-liga-csoportkör lehet. Nyilván idővel szeretnénk a Bajnokok Ligájában is játszani, ám előbb az El-t reálisabbnak tartom” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Fradi 2011 óta négyszer indult az Európa-ligában, s egyszer a BL-ben, de a csoportkörig egyik esetben sem jutott el. Népszavának adott interjúban többek között Joseph Paintsilról és a nemzetközi kupaszereplésről beszélt.

„Nagy játékosmozgást nem tervezünk, de azt elárulhatom, hogy biztosan csatlakoznak majd néhányan – idézi a Népszava Orosz Pált. Törekszünk az állandóságra, ugyanakkor azon feltétlenül el kell gondolkodnunk, hogy Gera Zoltán és Hajnal Tamás sem lesz már fiatalabb, az ő pótlásuk pedig komoly kihívás elé állít minket. Opciónk van Paintsilre, ha mi lehívjuk, hiába keresi őt más. Szeretnénk megtartani.”

Paintsil a nyáron kölcsönbe érkezett a Ferencvároshoz, az ősszel tizennégy tétmérkőzésen hat góllal és négy gólpasszal segítette a zöld-fehéreket.

„Reálisan nézve szerintem egy Európa-liga-csoportkörös szereplés már elvárható. Azzal a játékosállománnyal, szakmai, orvosi, financiális és infrastrukturális háttérrel, ami a Ferencvárosnál adott, ha megnézzük, hogy az Európa-ligában milyen csapatok szerepelnek, szerintem már elvárás lehet a bekerülés. Noha a Bajnokok Ligája anyagilag más kategória, az egy nagyobb álom, az már egy másfajta játék. A mi csapatunkhoz fogható oda ritkán kerül be, ha pedig mégis kivívja a szereplés jogát, nem feltétlenül ér el sikereket. Lépésről lépésre kell haladnunk. Amikor 2011-ben megérkeztünk a Ferencvároshoz, azt a célt tűztük ki, hogy először Magyarországon nyerjünk meg mindent, ha lehet, többször is. A következő cél egy Európa-liga-csoportkör lehet. Nyilván idővel szeretnénk a Bajnokok Ligájában is játszani, ám előbb az El-t reálisabbnak tartom” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Fradi 2011 óta négyszer indult az Európa-ligában, s egyszer a BL-ben, de a csoportkörig egyik esetben sem jutott el.

Orosz Pál nemrég a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozva beszélt többek között a várható téli játékosmozgásról is.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54