Újpest: A győzelem benne maradt a lábamban… – Tischler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.29. 10:00
„Teszem a dolgomat, mutatom neki, hogy rugdosom a gólokat, úgy néz ki, ő ezt nem veszi figyelembe” – nyilatkozta az M4Sportnak Tischler Patrik az után, hogy mesterhármast szerzett a megyei I. osztályú Gödöllő ellen az Újpest FC szerdai Magyar Kupa-mérkőzésén. Szombaton, a Videoton FC elleni NB I-es bajnokin a szünetben állt be, ő szerezte csapata egyenlítő találatát, majd a szurkolók akaratának eleget téve a 92. percben az arra kijelölt Novothny Soma helyett ő lőtte a tizenegyest – amit azonban Kovácsik Ádám hárított.  A meccs után az NSO Tv-nek értékelt.

Tischler a mérkőzés után az NSO Tv-nek úgy nyilatkozott, felemásak az érzései, hiszen bár gólt szerzett, a lábában maradt a győzelmet érő találat. Kovácsik elárulta, tudta-e, hová lövi az Újpest játékosa a labdát, valamint Anel Hadzic szabálytalanságával kapcsolatban is elmondta a véleményét.

Tischler arról is beszélt, elégedett-e a félidőnyi játékidővel, amit ezúttal Vignjevicstől kapott – aki a sajtótájékoztatón külön kitért arra, miért nem játszatja többet a Puskás Akadémiától a nyáron átigazolt csatárt, illetve kifejtette véleményét a tizenegyes körül kialakult helyzetről is –, továbbá kitért arra is, miért nem sikerült dominálni a Videoton ellen úgy, mint egy héttel ezelőtt a Ferencváros elleni derbi jó részében.

Ezt üzente az Újpest vezetőedzőjének Tischler Patrik a Gödöllő ellen 3–0-ra megnyert MK-meccs után:

Tischler Patrik üzenete Nebojsa Vignjevicsnek - Streamable

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.



NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Bognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK 0–3
Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion Pintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC 0–0Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik