Három gól, három pont: nyert a bajnok a Balmaz ellen

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 15:20
null
A Honvéd-játékosok és -szurkolóik közös ünnepe a meccs végén (Fotó: Dömötör Csaba)
Három gólt lőve nyert a címvédő Budapest Honvéd az újonc Balmazújváros otthonában a labdarúgó NB I 14. fordulójában.



LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
(Gazdag 35., Lanzafame 49. – 11-esből, Eppel 71.)
Balmazújváros, Városi Stadion, 1239 néző. Vezette: Vad II István

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A bajnok az újonc otthonában – nem mindig ez a legizgalmasabb párosítás, de a huszadik percben úgy éreztük, az NB I szombati kínálatából keresve sem találhattunk volna jobb párosítást. Olyannyira, hogy nemcsak azért sajnáltuk Erik van der Meert, mert megbetegedett, ezért nem tarthatott csapatával a balmazújvárosi bajnokira (távollétében kollégája, Mark de Vries dirigálta a Honvédot), hanem mert egy kimondottan fordulatos, lendületes mérkőzésről maradt le. Azt persze nem tudjuk, mit szólt volna nem sokkal a kezdés után, amikor a játékvezetők azt jelezték: a labda a lécről a gólvonal elé, és nem mögé pattant – pedig Holender Filip gyönyörű egyéni akcióval tört be a tizenhatoson belülre, s a lövéssel sem volt probléma, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Honvéd vezetést szerezzen.

Nem javított volna a kispestiek holland edzőjének állapotán, ha azt látja, hogy előbb Gróf Dávid, nem sokkal később Djordje Kamber csúszott el fontos pillanatban. Amikor a kapus elvesztette az egyensúlyát, Bacsana Arabuli nem túl veszélyes fejese után érkezett felé a labda, úgy tűnt, könnyedén háríthat, végül hálás lehetett a kapufának, hogy kisegítette. Amikor pedig a piros-feketék csapatkapitánya esett hasra, a grúz támadó lódulhatott meg, ám végül beérték a vendégek.

Húsz perc, egy kapufa itt, egy ott, ráadásul mind a két csapat – ez jól érzékelhető volt – meg akarta nyerni a mérkőzést, így nem unatkoztak a nézők. Mint megtudtuk, a szükséges papírok hiányában nem lehetett ott a pályán a Balmazújváros legújabb szerzeménye, a francia Adamo Coulibaly, aki a nézőtérről szurkolt új társainak.

A legjobb lázcsillapítóval ért volna fel Erik van der Meer számára Gazdag Dániel mutatványa. A 21 éves fedezet a 77. első osztályú mérkőzését játszott az első osztályban, de gólt eddig nem sikerült szereznie. Többször is közel járt hozzá, míg a Honvéd öltözőjében egy ideje az ugratások céltáblája volt az ifjú játékos, mondván, ha így folytatja, soha nem tudja meg, milyen érzés is a hálóba találni, ám erre az élményre megérte ennyit várni. A Honvéd akadémiáján nevelkedett labdarúgó huszonöt méterről óriási lövést eresztett meg, s a labda, ahogy mondani szokás, mintha zsinóron húzták volna, vágódott a jobb felső sarokba. Hatalmas lövés, káprázatos gól volt ez – szerzője pedig a kispad felé rohant, ahol az egész csapat, a cserékkel, a stábtagokkal együtt a nyakában lógott.

Egyértelmű volt, hogy a hazaiak a fordulás után minél hamarabb egyenlíteni szerettek volna, ám az elképzeléseket gyorsan tönkretette Pogacsics Krisztián rossz ütemű kifutása – a kapus lemaradt a labdáról, és letarolta Eppel Mártont, a megítélt büntetőt pedig Davide Lanzafame váltotta gólra.
A vendégszurkolók nagyon örültek, a hazai oldal elcsendesedett, és a semleges nézelődők sem lehettek igazán feldobva, mert ezután már messze nem volt olyan élvezetes az összecsapás, mint előtte. Az újonc mindent megpróbált, de ekkor már látszott, a tapasztaltabb, rutinosabb kispesti csapat jobb annál, hogy ezt a három pontot kiengedje a kezéből. Sőt, ha egészen őszinték vagyunk, azt is mondhatjuk, a bajnok különösebb erőlködés nélkül távol tartotta a kapujától az ellenfelét.

Érdekes játék a futball. Sokáig egyenlő erők küzdelmét láthattuk a pályán, ám egy nagyszerűen eltalált távoli lövés, majd egy komoly baki a kapustól eldöntötte a mérkőzés sorsát. A Honvéd annyival feltétlenül jobb volt, hogy hibákkal nem segítette a riválist, sőt kétgólos előnye tudatában már élvezni is tudta a játékot, olyannyira, hogy a végig agilis Eppel Márton, miután mellel maga elé tette a labdát, a hazai védők között közelről a harmadik kispesti találatot is bebombázta a Balmazújváros kapujába.

A Honvéd játékosai pontosan tudták, miként kell jobbulást kívánni a vezetőedzőjüknek.


NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Bognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK 0–3
Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion Pintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC 0–0Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 8 5 1 28–13 +15 29
2. Videoton FC 14 8 5 1 29–16 +13 29
3. Debreceni VSC 14 7 4 3 23–12 +11 25
4. Budapest Honvéd 14 6 4 4 24–22 +2 22
5. Diósgyőri VTK 14 6 3 5 27–23 +4 21
6. Vasas FC 14 6 2 6 19–23 –4 20
7. Paksi FC 14 4 6 4 22–23 –1 18
8. Puskás Akadémia FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
9. Újpest FC 14 3 7 4 18–19 –1 16
10. Szombathelyi Haladás 14 3 2 9 11–27 –16 11
11. Balmazújváros 14 2 4 8 16–22 –6 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 14 2 4 8 15–28 –13 10

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik